A Tarih-i Üngürüsz rejtély 2.

Már nyomdában volt a két kézirat, amikor megtudtam: Hazai György akadémikus, berlini vendégprofesszor ismertetést hirdetett meg a félkész fordításról. Kiderült, már évekkel azelőtt szerződött a mű lefordítására. S amíg dolgozik rajta, havi tízezer forint üti a markát. Érdekében állt tehát, hogy minél tovább tartson a munkája. Az itthoni török fordítók ezért nem merték vállalni a föladatot, nem akartak ütközni Hazaival. És a zárolás is ezért volt. Szóltam Kardosnak a beharangozott ismertetésről, ezért az igazgató megsürgette a gyomai nyomdában a munkálatokat, és mire a „bemutató” ideje elérkezett, a kötet már a könyvesboltokban volt. Kész helyzet elé állítottuk az érintettet. Vagyis Hazai elkésett, iparkodása okafogyottá vált.

De mi tette olyan izgalmassá ezt a két török történelemkönyvet a magyarokról, és miért nem tudnak még ma sem mit kezdeni az eredetileg török adatokkal? És (kínjukban) miért hazudoznak és fontoskodnak róla? Megjegyzendő, hogy túlnyomórészt a Tarih-i Üngürüszt emlegetik, és a Madzsar Tarih-it mellőzik. Holott e mű legalább olyan fontos, mint a másik, sőt a kettő kiegészíti és fölerősíti egymást.

A Magvető-kiadáshoz a szöveggondozó és szakellenőrző írt bevezetőt. A fordító Blaskovics József pedig utószót. Mind a két írás rendkívül tanulságos és értékes. Vass Előd megrajzolja a török történetírás vázlatát, és ebbe helyezi be az érintett munkákat. Terdzsümant nevezi meg a Tarih-i Üngürüsz írójának, aki talált egy latin nyelvű magyar történelmet. Az előszóból kiderül, hogy a szultáni udvarban jobbára fiatalon elrabolt magyar eredetű rabszolgák tevékenykedtek tolmácsként vagy tudósként, tudtak magyarul, latinul és törökül is nyilván.

Blaskovics a második műről, a Madzsar Tarih-iről értekezik. A török kutatók csak 1975-ben adtak hírt erről a munkáról, és a Magvető már 1982-ben meg is jelentette, hála Blaskovics Józsefnek.

Kiemelem a kéziratból azt az állítást, hogy a magyar honfoglalás két ütemben zajlott le, még pedig 371-ben és 744-ben! Azaz sokkal korábban, mint azt a hivatalos történetírás állítja! Eszerint Árpád tényleg találhatott itt magyarokat a nyolcszázas években. A kettős honfoglalást Szilágyitól László Gyuláig több tudós is állította, és ezzel a maiak nem tudnak mit kezdeni.

Több történész arra következtetett, hogy ennek a második műnek az írója Ibrahim Müteferrika kolozsvári születésű ifjú, aki 18 éves korában került hadifogságba. Törökországban Rákóczinak is tolmácskodott. Müteferrika alapította meg az első török nyelvű nyomdát. (Mellesleg jegyzem meg, hogy Szinte Gábor hihető föltételezése szerint Leonardo da Vinci anyja is magyar származású elrabolt nő lehetett, akit apja a firenzei rabszolgapiacon vásárolt meg a törököktől.) A későbbi kutatások azonban kétségbe vonták Müteferrika szerzőségét.

A másik fontos, megemlítendő állítása a Madzsar Tarih-inek, hogy rokonságunk tatár eredetű, kipcsak, kun, besenyő, kazáni tatár, az „Arany Horda” népéhez tartozott.

Vagyis ez a két könyv teljességgel fölborítja a magyar őskorról vallott állításokat, hiszen még hun és magyar rokonságról sem tud. Vagyis minden származáselméletnek ellentmond.

Blaskovics föltárja a nyilvánvaló tévedéseket is. A török művek azt állítják, hogy a szászok már Attila előtt Erdélyben laktak. És pontatlanok némely Árpád-házi királyok adatai is. Aminek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. De a föntebbieknek igen, és a művek abból a szempontból is érdekesek, miként látták a törökök a magyarokat a XVIII. században, kiveretésük után.

Lapszám: