Friederike Beck könyvének ismertetése

Kezdjük tehát a második fejezet ismertetését, amely A migránsok, illetve menedékkérők számának állandó emelkedése 2008 óta címet kapta. Az EU-ban a menekültek és menedékkérők számának növekedése nem mai vagy tegnapi probléma. Mindkét kategóriában már 2008 óta emelkednek a számok. 2013-ban, majd 2014-ben lehetett ugrásszerű emelkedést megfigyelni. A 2015 nyári migrációs hullámnak – amit „menekültválságnak” is neveznek – egy éven át tartó előkészületi növekedését lehetett tapasztalni.

2015. március 20-án az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat sajtóközleményt adott ki. Ebben az volt olvasható, hogy 2014-ben az EU-ban a menedéket kérők száma ugrásszerűen, 626 ezerre nőtt. A menedékkérők 20 százaléka szíriai volt. Egy év leforgása alatt az Európai Unióban regisztrált menedékkérők száma 191 ezerrel (44 százalékkal) nőtt a 626 ezres csúcsra – 143 százalékkal emelkedett Olaszországban, 126 százalékkal Magyarországon, 60 százalékkal Németországban és 30 százalékkal Svédországban.

Most a Lampedusa sziget problémáját részleteiben vizsgáló harmadik fejezetet átugorva ismertessük a negyedik fejezetet, amelynek címe: Miért része a problémának az EU?

Első alfejezetcím: Az EPA – miként okoz gazdasági károkat Afrikában az EU-nak az afrikai államokkal kötött megállapodása? (EPA: Economic Partnership Agreement – Gazdasági Partnerségi Megállapodás)

Az Európai Unió, kezdődik a szöveg, évek óta nyíltan neoliberális programot folytat az európai nagyvállalatok érdekében, és ez az afrikai országokkal kötött különféle szabadkereskedelmi megállapodásokban is megnyilvánul. Számos ilyen megállapodás rögzíti, hogy az afrikai országok piacaikat akár 83 százalékban európai import árucikkek előtt nyitják meg, és fokozatosan le kell csökkenteniük a vámokat és illetékeket. Ennek fejében messzemenően biztosítanak vámmentes hozzáférést az európai piacokhoz. Számos afrikai kormány megtagadta az egyezmények aláírását. Ezt követően az EU gazdasági háborút kezdett az érintett afrikai országok ellen, és 2014. október 1-jén behozatali vámokat vetett ki számos afrikai termékre. Ezután néhány afrikai ország behódolt, és mégis aláírta a megállapodásokat, mint Kenya is. Gazdasági szakértők véleménye szerint a kereskedelmi megállapodások és az EU-ból érkező import veszélyeztetik a belső iparágakat Afrikában, és megakadályozzák a fejlődést, mivel az afrikaiak képtelenek lépést tartani a versenyben az uniós országokkal.

Az EU-ból az afrikai országokba irányuló csirkehúskivitel például 2009 óta csaknem megháromszorozódott. Az olcsóhús-behozatal az afrikai mezőgazdaságokat nem egyszer csődbe viszi, mivel az ottani termelési költségek magasabbak. Nyugat-Afrikát mindez különösen erősen érinti. Márpedig a kis paraszti gazdaságok tönkremenetele is oka a migrációnak. És az olyan nyugat-afrikai országok, mint Ghána és Mali a migránsok eredetországainak számítanak, ami az Európába irányuló kivándorlást illeti.

De ott van az EU halászati politikája is. Brüsszel az afrikai országoknak pénzt ad, hogy azok halászati vizein foghasson halat, mivel az európai partok előtti állományt aggasztó mértékben túlhalásszák. Az afrikai vizeken történő uniós halászat következtében Szomáliában vagy Szenegálban az ottani halászok hálója üres marad. A kérdés az, mondja a szerző: vajon a megoldás itt is az Európa felé irányuló, törvényesített kivándorlás erősítése lesz?

(Folytatjuk.)