Az emberiség annyi mindennel tartozik a néhai George Orwellnek, hogy szüntelenül virágot kellene hordanunk a sírjára. Amíg például nem adtunk nevet az intézményesített hazugságkommunikációnak, egyszerűen taplóságnak neveztük, ha a mindenkori birodalom szómágiával sújtotta a kicsiket. Szerencsére Orwell óta itt van nekünk a hajszálpontos terminológia, a newspeak (magyarítva: újbeszél), ezzel végre nevet adtunk a gyereknek. A teljes baloldali megszólalási technikát, a liberális demokrácia valamennyi fajankójának embrionális gondolatfoszlányát tökéletesen jellemezhetjük a duplagondollal, a gondolatbűnnel, az ógondollal, a prolitáppal és a többivel.

Magam is szégyellem, de mindez Colleen Bradley Bell minapi beszédéről jutott eszembe.

Amikor például az amerikai nagykövet asszony arra gondol, hogy a magyar kormány túlságosan önálló, nem szolgál olyan lelkesen, mint az elődje, és nem fogad el külföldi utasításokat, így fogalmaz (egészen pontosan felolvassa az előtte heverő papírról, amit különféle munkabizottságok állítottak össze Washingtonban és Budapesten): „A növekvő hatalomcentralizáció olyan feltételeket teremt, ami azt jelenti, hogy a Magyarország sorsát nemzedékeken keresztül meghatározó döntések nagy része homályban marad, ez pedig azt jelenti, hogy a döntéseket anélkül hozzák meg, hogy azoknak, akiket majd érint – az érdekeltek számára – nincs lehetőség nézeteik, aggályaik, fenntartásaik vagy akár támogatásuk kifejtésére.” Aztán ahelyett, hogy szépen, egyenesen megmondanák, hogy nézetük szerint Magyarország azért van, hogy az Egyesült Államokat szolgálja, mindössze erre futja: „Magyarország és az Egyesült Államok osztozik a reményben. Nem süllyedtünk apátiába, nem vonultunk önkéntes száműzetésbe, nem engedtük át a beszédet a fülsértő hangoknak, és szembeszállunk a protekcionista érdekekkel. Együtt képesek vagyunk mindezt megtenni.”

A hivatalos Ausztria szintúgy anyanyelvi szinten használja az újbeszélt. Lássuk például a kerítés szót. Kerítés: németül Zaun, angolul fence, zulu nyelven kocingo. Kerítés. Ilyen egyszerű. Minden valamire való kondás ismeri a szót Nickelsdorftól Kamcsatkáig. A bécsi szociáldemokrata újbeszélben azonban a kerítésépítést „építési jellegű intézkedésnek” nevezik, maga a kerítés pedig „ajtócska, oldalelemekkel”. Ilyen nincs, tényleg. A világ megérett a pusztulásra, irány a pokol, és aki tagdíjat fizet az osztrák szociáldemokrata pártban, kéretik a sor elejére állni.
Mi – Orwell hű tanítványaként – feltaláltuk a dupla újbeszélt. Ennek az a lényege, hogy az igazságból hazugságrendszert építő újbeszélt még egyszer megcsavarjuk, és ezzel új minőséget teremtünk a diplomáciai nyelvezetben. A folyamatnak három lépcsője van, lássunk is egy példát.

Köznapi állítás: „Miután az amerikaiak fegyverekkel védik a mexikói határt, és ha úgy adódik, kíméletlenül lelövöldözik a migránsokat, nemigen szólhatnak bele más országok határőrizeti elképzeléseibe.”

Az újbeszél szerint ebből ez lesz: „Az Egyesült Államok a szabadság és a bátorság pártján áll. A fékek és ellensúlyok rendszere felborult Magyarországon, súlyos demokráciadeficit alakult ki, a sajtószabadság nem érvényesül maradéktalanul, a bírósági vezetők vöröshúst esznek, és mostanában Kálmán Olga sem a régi.”
A mi dupla újbeszélünk szerint a megoldás: „Kedves amerikai kormány, amíg ti a kerítésen átlendülő Sancho Rodriguezeket és José Gonzálezeket lelövöldözitek, szemrebbenés nélkül viseljétek el, ha a magyar határ egy részét lezárjuk a határsértők előtt.”

Az újbeszél legnagyobb élő mesterei manapság migránsügyben aktívkodnak a leglátványosabban. Minden szavuknak a fordítottja igaz, ezt persze, már Orwell mester is világosan leírta: „A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.” Amikor Bell asszony azt állítja, hogy „az Egyesült Államoknak az a politikája, hogy világszerte támogatja az erős demokratikus intézményeket és a jogállamiságot, mivel ezek a fenntartható jólét, a szabadság, a biztonság és a béke szükséges alapjai” valójában újbeszél, hiszen az Egyesült Államok egyetlen célja a világban saját hatalmának kiterjesztése, és kíméletlenül eltiporja a másként gondolkodókat, ahogyan Asszíriától a hitleri Németországig az erő birtokában minden birodalom ezt tette. Csak elmebetegek hihetik el például az újbeszél magyarázatot, miszerint Washingtonnak a demokrácia és a szabadság kiterjesztése, és nem a kőolaj megszerzése volt a célja Irak elfoglalásával.

Bell asszony akkor is újbeszél, amikor így fogalmaz: „A nemzetközi közösség tagjaként minden államnak alapvető kötelessége megsegíteni a biztonságot kereső menekülteket.” Valójában egyetlen államnak sem kötelessége, hogy más nemzetek számkivetettjeit dajkálja, hajszálpontosan az ellenkezője igaz annak, amit a nagykövet állít. Ékes bizonyság erre az Egyesült Államok, amely a menekülteket és a tisztességes munkavállalókat egyaránt súlyos önmegalázásra kényszeríti, ha menedékjogról vagy munkavállalásról álmodnának. Ha mindannyiunk kötelessége megsegíteni a világ nincstelenjeit, éspedig olyan módon, hogy szélesre kell tárnunk a kapukat, akkor elsősorban önmagunkat veszítjük el, majd kisebbségbe kényszerülő utódaink állami és egyéni élete zuhan vissza arra a színvonalra, amelyet a jövevények képviselnek. Ilyesfajta önfeladásra egyetlen államot, egyetlen nemzeti közösséget sem kényszeríthet senki, még az Egyesült Államok sem. Különösen, ha maga sem mutat hajlandóságot mondjuk az eddig lelkesen szponzorált szíriai menekültek befogadására, letelepítésére.

Hogy mi lesz ennek az egésznek a vége? Nyilvánvalóan valamilyen új esztétikai minőség, új beszédstílus, új gondolkodás, és ennek nyomában új irányú cselekvés váltja fel a régit. Az emberiség története kétségtelenül ciklusos, sehonnan nem ered, sehova nem tart, pusztán ismétlődnek a helyzetek, tanulsága nincsen, az erkölcsi megigazulás is hiányzik belőle. Így csak annyit mondhatunk, amit hasonló esetekben megtapasztaltunk. A hazug újbeszél világot elsöpri majd az idő, nagy fájdalmunkra számos szívünknek kedves, európai értékkel együtt. Jön valami új, hatalmas, erőtől duzzadó eszme, amely vallásban, politikában, magánéletben újra fellelkesíti a tömegeket, önazonosságot ad, kiutat mutat nekik az előző, megrekedt időszak nyomorúságából. Jelen időszakunkban a társadalmi egyenlősítés, az individuum, a jogvédelem nevében rombolták szét Európát, logikus tehát, hogy az antitézis ezúttal a közösség, a természetes kiválasztódás, az erősebb hit lesz.

Hogy ez az új minőség a nemzeti reneszánsz vagy az iszlám győzelmét hozza el, jórészt rajtunk múlik. Illúzióink azért ne legyenek. Magyarország egyik legbölcsebb embere, Pokol Béla mondataival zárjuk cikkünket, megfontolásra ajánljuk minden szavát:

„Az emberek csak a bennük rejlő közösségiséggel együtt adják a társadalmi valóságukat, csak azzal együtt reálisak. Így, ha az emberek nagyobb tömegéből már kihunyás előtt áll mindenkori közösségeik újratermelési akarata, az azzal való azonosulásuk és a mindezt biztosító szimbólumaik, szokásaik és rituáléik elterjedtsége, akkor esetleges egészséges megjelenésük, magabiztos életkedvük ellenére ez csak mint csalóka látszat ítélhető meg. Hasonlattal élve ez olyan, mint az egészségesnek tűnő, de férges alma külseje, amikor a pusztulás valósága még rejtve van a szem elől. Ezzel szemben ha a közösségiség újratermelésének szokásai neveléssel belérögzültek az egyes emberbe, a lányok anyák akarnak lenni, a férfiak közösségi, vallási azonosulása rutinjellegű mindennapi cselekedetekben valósul meg, akkor az esetleges nyomorúságos egyéni megjelenésük, szánandó életkörülményeik mellett is mint a jövő legyőzhetetlen közössége tagjainak foghatók fel a helyes megítélés szerint … A valóság épp fordított, mint amit a mostani migráció médiahíradásai és az azt kísérő kommentárok megjelenítenek. Élettől duzzadó közösségek jönnek tömegesen a demográfiailag összeroppanó és az individualizmus túlhajtásai miatt a közösségiséget magából kipusztító európai társadalmakba. A való­ságban a haldokló európai közösségek saját állapotukat nem is észlelő tagjai fogadják az élettel teli iszlám közösségek tagjait, akik tömegesen özönlenek be, míg a látszat azt mutatja, hogy nyomorúságos körülmények között érkező emberek tömegeit az öntudatos európaiak magukhoz »felemelni«igyekeznek.”