Uralomvesztés II.

Thorsten Schulte Az uralom elvesztése című könyvének ismertetése

A kötet Bevezetés című fejezetének a címe: Vajon 2017 sorsdöntő év lesz Németországnak?

A szerző leszögezi, hogy könyvét ébresztőnek szánja, hozzátéve, olvasói látni fogják, hogy „szabadságunkra számos helyen leselkednek veszélyek”. Kifejti: egyre több állami szabályozás, sőt gyámság alá helyezés határozza meg az emberek életét. Az egyén szabadságát egyre kevesebben látják védeni való értéknek.

Angela Merkel kancellárként 2015 szeptemberében a moralitást a jog elé állította a menekültkérdésben, amit a Die Welt egy újságírója 2016 végén a német közszolgálati tévében a legjobb döntésnek nevezett. De a cél egyre inkább szentesíti az eszközt. Amikor azonban a jog uralma véget ér, az nem jelenti jó idők eljövetelét.

„És kifejezetten mindannyiunk feladata megvédeni a szabadságunkat, a jogállamiságot és így egy élhető jövőt. Mindannyian egyenként nagyon keveset tudunk elérni. És amikor ma gyakran mondogatjuk magunknak, hogy minden békés ellenállás céltalan, akkor egy önmaga által beteljesedő jóslat keretében szabadságunktól való megfosztásunk alapjait rakjuk le.”

A befektetői bankári múlttal rendelkező szerző a polgárok szabadságára leselkedő veszélyek közül az egyik legfontosabbnak a pénzügyi establishment harcát nevezi a készpénz ellen, illetve a minden ellenőrzés nélkül működő Európai Központi Bankot. Amit a könyv már a következő fejezetben tárgyal.

Schulte a bevezetőjében ezután arról ír, hogy az egész világ súlyosan eladósodik, annak ellenére, hogy sok országban a jegybankoknál az alapkamat negatív értékű. És ez az eladósodottság nő. 2016 végén ez az egész világ gazdasági teljesítményének rekordértékét, 325 százalékát érte el, míg egy évvel korábban 320 százalék volt.

Ezután azt írja, ha Martin Schulz lenne egy új német vörös-vörös-zöld koalíció vezetője (ehelyett a régi nagykoalíció folytatja munkáját, míg Schulz lemondott a szociáldemokrata párt elnökségéről – L. I.), és követné például a Macron által vezetett Franciaország példáját, akkor az euróövezet orszá­gaiban aligha lehetne feltartani az adósság növekedésének egymást gerjesztő hatását.

„E könyv feladata, hogy felnyissa az olvasók szemét és érzékennyé tegye őket a szabadság ellenségeivel és vagyonunk kockázataival kapcsolatban. És ami még fontosabb: önállóságunkat és saját felelősségünket drága javakként kell megvédenünk. Hadd váljunk világító fáklyákká szabadságunk számára. Nem kapitulálhatunk, és az emberek szabadságvágyának hatalmára kell támaszkodnunk. Mert ez az az erő, amely ledöntötte a berlini falat, hazánkban a határt (a két Németország között – L. I.) és a szocialista diktatúrát. A volt NDK példája mutatja, hogy a munkahely állítólagos biztonsága nem teszi elviselhetővé a börtönben való életet. A szociális biztonság és a szabadság egyébként nem áll egymással ellentétben, mint ahogyan azt a szociális piacgazdaság mutatja. Mindkettőre szükség van, de mindkettő veszélybe került”, írja a szerző, és bevezetője végén is biztatja olvasóit, nehogy a hallgatás csapdájába essenek, és álljanak ki magukért.

A könyv második, közvetlenül a Bevezetést követő fejezetének címe: Készpénzünk lopakodva hal meg.

A szerző fejezete indulásaként Christoph Degenhart német alkotmányjogászt, a lipcsei egyetem tanárát idézi, aki kijelentette: a készpénz megtiltása, illetőleg korlátozása a polgárok totális megfigyelésének és a polgári szabadságjogok korlátozásának eszköze. De ezt hasonlóan látja a németek és az osztrákok többsége is, e többség ragaszkodik a készpénzhez, és annak megtiltását alkotmányellenesnek tekinti.

Ennek ellenére a készpénzzel szembeni propaganda évek óta dinamikusan erősödik Európában és Németországban.

(Folytatjuk.)

 

Lapszám: