Megint elkövettem a bűnt. Művészeti oldalt látogattam. Tudom, nem szabadna. Tudom, hogy felesleges. Felidegesítem magam, újat meg nem mond. Vagy mégis?

„Verebics Ági illúziótlanít, vagy inkább kijózanít bennünket. Aki nem szép, még élhet. (…) Nem mesét mond, nem Grimm, Andersen vagy más meséit és nem a mesemondók figuráit jeleníti meg képein, tárgyaiban. Képei katalógusok is, a borzalom szinonimái: irtózat, szörnyűség, rettenet, förmedvény, borzadály, iszonyat, csúnya, undorító, ronda, torz, csúf, rémes, visszataszító, éktelen, ocsmány, otromba, förtelmes, gusztustalan, rút, visszatetsző, viszolygást keltő.”

Jó, rendben. Lapozzunk. Nem érdekes. Már láttuk a csöpögtetést, a fekete alapon fehér csíkot, a fekete alapon fekete csíkot. Láttuk a fehér üres vásznat. Mi újat mondhat már nekünk a modern világ és Ági?

Ő talán semmit. Hagyjuk is. A cikkíró érdekes. Ő az új. „Verebics Ági a szépségfasizmus ellen.” Ez a címe az írásnak, mely „a szerk.” megjelöléssel jött le.

Próbáltam elemezni. „Szépségfasizmus.” Forgattam számban a kifejezést.

Ízlelgettem. És hihetetlen távlatokat nyitott meg előttem.

Nem tetszik a gyorsétkezde kínálata? Nincs benne hús, csak pótlék? Jó lesz vigyázni. Ez nem más, mint „összetevő-fasizmus”. Egy ismerősöm rendre szidja a Muzsika TV-t meg a Sziget Fesztivált. Playback-tátogás – háborog mindig. „Nem is ők zenélnek.” Törölni fogom a Face­bookon. Hisz Ferenc egy közönséges „hangszerfasiszta”. Hogy jön ő ahhoz, hogy különbséget tegyen zene és nem zene közt? Jenő barátomnak többet nem köszönök. Ő „íznáci”. Mindig különbséget tesz a jó étel meg a rossz között. És a különbség bűn!

S miután Ferencet töröltem, Jenőnek nem köszönök, feladom magam valami civil szervezetnél, és vallomást teszek. Mert én egész eddigi életem során csak olyan lányokkal randiztam, akik tetszettek. Különbséget tettem szép lányok és nem szép lányok közt. És ez kimeríti a szépségfasizmus fogalmát. A szent egyenlőség legyen irgalmas hozzám.