Vegyi fegyver? Casus belli

A CIA-ban és a mellette működő fél tucat hasonló ügynökségben vagy a nagy hírnevű londoni kémek körében tényleg ekkora káderhiány van? Másképpen nehéz magyarázatot találni arra, hogy nem tudnak Oroszország ellen valami rendes vádat találni. Valakinek beugrott újra a vegyi fegyver kifejezés. Gyorsan felhasználták a Szkripal-ügy kapcsán. Most előszedték azért, hogy Damaszkuszt bombázhassák egy „gyanú nagy valószínűsége szerint”, amire „nagyon nagy sejthető bizonyítékok” vannak, hogy a szíriai hadsereg Gútában meggyilkolt hetven embert. Természetesen orosz jóváhagyással.
 



Megemlítenék egy 2015-ös beismerést. Tony Blair brit exminiszterelnök tette. Elismerte, „tévesek voltak azok a hírszerzési értesülések, amelyekre Nagy-Britannia és az Egyesült Államok az iraki katonai beavatkozásról hozott döntést alapozta”. Mert nem volt ott sem vegyi fegyver, atom meg pláne nem, de a háború akkor ezzel az indokkal indult. Az egykori brit kormányfő „nem cáfolta” azt sem, hogy az iraki háború vezetett az Iszlám Állam terrorszervezet felemelkedéséhez.

Theresa May jelenlegi brit miniszterelnök is – akinek kormányfősége eleve megmagyarázza az angol humort – kijelentette, hogy a nyugati szövetségesek fellépésének célja nem az volt, hogy „beavatkozzanak a szíriai polgárháborúba, és nem volt cél a szíriai rendszerváltás sem”. Ezt, gyanítom, ugyanúgy gondolták volna Damaszkusz békés polgárai, akik „egy precíziósan kijelölt katonai célpont” felé tervezték az esti sétájukat… De jött a rakéta. Így aztán nem gondolhatták sehogy, mert meghaltak.

Az amerikai, brit vezetők és a mostani bombázáshoz szintén csatlakozó píszí­sztár Emmanuel Macron egyébként imádják a „precíziósan kijelölt katonai célpont” típusú szakkifejezéseket. Jugoszlávia bombázásakor ezért érhették rakéták például a kínai nagykövetséget Belg­rád­ban, mert nekik annyira pontosak a fegyvereik, mint a már feledésébe merült, denevérszerű Lopakodó. Amit nem érzékelnek a radarok. Aztán egy vajdasági magyar katonatiszt valamiért felnézett az égre, és azt látta, hogy ott az F–117-es. És fogta a légvédelmi ágyút, és lelőtte. Nem hiszem, hogy azért, mert imádta volna a Milosevics-rezsimet, csak hát épp a hazáját szórták tele bombákkal. Amit rendes ember nem kedvel.

Azonban térjünk vissza az alapkérdéshez. Egyes nyugati vezetők, talán belpolitikai tehetetlenségüket álcázva, talán a hadiipar diktálására vagy egy Soros-projekt jegyében, folyamatosan háborús konfliktusokat gerjesztenek. Szíria ügye tulajdonképpen már le van rendezve. Az Iszlám Állam szétzúzva, a stabilitást az Aszad-kormány biztosítja.

Akkor mi a baj? Mert az oroszok támogatják? Kétségkívül. De az Iszlám Államot ki finanszírozta, amikor demokrata felkelőknek nézték őket? Oszama bin Laden óta nem kell ennek a beruházásnak a sikerfaktorait elmagyarázni. Avagy ki tudja?

Lehet, hogy a mostani is csak erről szól. Ha háborús feszültség van, több fegyvert lehet eladni. Washington az idei 2018-as katonai költségvetést 54 milliárd dollárral növelte meg. Ez összességében ugyan nem egy eszement összeg egy világhatalomtól, de ezzel a számla  bőven 700 milliárd fölé nő. Nem érdemes átszámolni forintra, annyi nulla nincs a világon.

A világ legnagyobb hadiipari gyártócége, a Lockheed Martin friss adatai még nem ismertek, de a 2016-os nyilvános. A tiszta haszon 10,7 százalékkal növekedett 2015-höz képest. Ez részben azért volt, mert F–35-ös harci gépeket adtak el a Brexittel küszködő Nagy-Britanniának és a migránskrízisben lévő Olaszországnak. A Lockheed Martin legnagyobb vevője természetesen az Amerikai Egyesült Államok hadserege. A fegyvereladáshoz, éppúgy, mint a narancs értékesítéséhez, piac kell. Ezért nem árt egy-két háborút összedobni. És mi kell a háborúhoz? Casus belli.

 

 

Lapszám: