Flóri kétségtelenül különös egyéniség. A MIÉP kivételével nehezen tudna olyan parlamenti pártot mondani, ahol nem járt volna még, ahol ne kereste volna eddig pályafutása során a kölcsönös előnyökkel járó együttműködés lehetőségeit – hogy finomak legyünk. Egy magyar politikus esetében elfogadhatatlan lenne az efféle helyezkedés – ettől persze még sokan csinálják -, megszoktuk ugyanis, hogy a politikusok konkrét világképpel és ennek megfelelően ugyancsak konkrét ideológiai kötődésekkel rendelkeznek. Flóri viszont fütyül a világképre és az ideológiára, ő a cigányokhoz kötődik. Nyilvánvaló, hogy nem az internacionalizmus, a globalizmus, illetve nem is a nemzet szóra dobban meg ebben az apró emberben a bálnaszív, hanem akkor, ha a cigányok sorsa kerül terítékre. Ô az integrációban, vagyis a hazai cigányság betagozódásában látja a megoldást.

Ez sokkal nehezebb és merészebb program, mint Horváth Aladáré. A cigányok hatszáz éve élnek ebben az országban. Nemcsak azokat a romákat fogadtuk be, akik a Balkán felől vándoroltak Magyarország irányába, hanem a nagy nyugati cigánykiütés menekültjeit is. A romák az eltelt évszázadokban szívósan igyekeztek megőrizni saját, a miénktől eltérő normarendszerüket és kultúrájukat. Ez a normarendszer, ez a kultúra semmivel sem alávalóbb a miénknél, de más. Annyira más, hogy sok-sok elemét képtelenek vagyunk felfogni és elfogadni. Gondoljunk csak a munka vagy a tulajdon problémájára. A középkori Európában vándorló romák a helyzetüknek megfelelően alakították ki létfenntartási technikáikat. Folyton mozgásban kellett lenniük, hiszen eredetileg keresztény zarándokoknak adták ki magukat – ezért is övezte őket mindenütt hiszékenységgel elegy tisztelet -, s a szakadatlan vándorlás közepette csak a házalásból, a jóslásból, no meg a megszerzett apróságokból, és főként az adományokból tudták fenntartani magukat. A külvilág normái nem számítottak. Csak a közösség fennmaradása volt a fontos, ebből a parancsból lett a mindent meghatározó saját norma. Szabad élet volt ez a javából.

Nem véletlen, hogy a Kádár-rendszer utolsó éveiben is azt mondta az egyik fiatal cigányvezető, hogy a „romák képtelenek olyan munkát végezni, ahol órákon át egy helyben kell maradniuk, nehezen viselik a kötöttségeket. Ők inkább pincérnek lehetnek alkalmasak és nem olvasztárnak”. Rácáfolt az élet erre a gondolatra, a viccel szemben igenis látott az ember egy-egy cigány bányászt, ám mégis megdöbbentő faji felosztása volt ez a társadalmi teherviselésnek.

Nagyon gazdagon rétegezett a magyarországi romák világa. Sok-sok cigány családban azonban élnek a régi hagyományok, él a régi norma, illetve élnek még annak így vagy úgy átformálódott, a korhoz adaptált töredékei. Különben nem lenne olyan roma család, amely egy új BMW-vel érkezne az önkormányzathoz, hogy felvegye a több tízezer forintos fűtési támogatást, s nem lenne olyan családfő, aki zsebre tenné a 90 százalékos vakoknak járó különsegélyt, ám ettől még vidáman furikázna a városban autójával.

Ezeknél a cseleknél és a kisebb-nagyobb tolvajlásoknál, bűncselekményeknél húzódik az a határ, ami élesen elválasztja a romák egy részét a többségi társadalomtól. És nem javul a helyzet. Sőt, ha az országban zajló iskolaügyeket nézzük (Jászladány, Kőbánya stb.) akkor éppenséggel azt látjuk, hogy romlik.

Farkas Flóri gondolta azt, hogy különféle oktatási, képzési, településfejlesztési programokkal meg lehet és meg is kell változtatni a romák régről örökölt normarendszerét, mert csak így lehet betagolni őket a társadalomba, s csak így fogadja el őket a többség. És ehhez a Fidesz mutatkozott partnernek. A többi párt ügyet sem vetett a kérdésre, vagy éppenséggel a feszültség fenntartásába, illetve szításában volt érdekelt, úgy gondolva, hogy az előjogokkal felfegyverzett, eredeti normarendszerében hagyott cigányság megfélemlíti, megzabolázza majd a nemzeti öntudatra ébredő többséget. A politikai viták és mozgalmak terepéről visszaszorítja a félelem és a közöny odúiba. Gondoljunk csak a polgári oldal tavalyi kokárdaakciójára, s az azzal kapcsolatos atrocitásokra!

Ezzel szemben jó volt látni a legutóbbi elektori gyűlésen, hogy volt roma, aki feltette a magyar kokárdát, noha még messze jártunk az ünneptől, s jó volt hallani azoknak az egyébként vezetésre termett józan cigány embereknek a mondatait, akik a munkát, a tanulást tartják a beilleszkedés egyetlen esélyének. Ugyanezt mondta egyik beszédében a miniszterelnök Orbán Viktor is, a jogvédők azonban dühösen nekiestek, hogy a miniszterelnök ne oktassa ki a cigányokat arról, mit kell tenniük. A baloldali média persze nem szólaltatja meg őket, az integrálódó, a többség normarendszerét elfogadó romákat. Nem csinál belőlük – az életükből, törekvéseikből – követendő modellt, inkább a feszültségek fenntartására, s az akörül aktivizálódó jogvédőkre koncentrál. Lásd Rádió utca, Zámoly satöbbi.

Ezen a téren Horváth Aladár az egyik emblematikus figura. Ő mindig is a cigányság kultúrájának, hagyományainak, értsük úgy: rögzült életmódbeli szokásainak megtartásáról beszélt. Minden nagyobb konfliktus helyszínén megjelent (Rádió utca, Hajdúhadház, Jászladány satöbbi), s az ellentétek csitítása helyett „harcoljunk a jogainkért!” felkiáltással tovább élezte a helyzetet. Igaz is, miből élnének a jogvédők, miből élne Horváth Aladár, ha minden viszály elsimulna a többség és a romák között?

Most mindenesetre Horváth Aladár lett az első az Országos Cigány Önkormányzat választásán. Medgyessy Péter tanácsadója. Nyilván bővül a romáknak célzott segélyek sora, s jön majd Nyugatról is az EU-s pénz. No nem azért, mintha annyira a szívükön viselnék a romák sorsát a nyugati államok… Azért küldik a pénzt, s azért támogatják majd politikailag is a magyar jogvédőket a többségi társadalommal szemben, hogy ne induljon meg a magyarországi cigány migráció Nyugat felé.

Ennek megfelelően ráveszik majd Horváth Aladárt, s rajta keresztül a magyar kormányt is a pozitív diszkrimináció még szélesebbé tételére – sok józan beszédű elektor tiltakozik ellene – mint a többségi táradalommal szembeni méltánytalanság és önmaguk oktalan megkülönböztetése ellen. Ami a távlatokat illeti, négy évig a magyarországi cigányok sem számíthatnak másra, mint a politikai eszköz szerepére, meg a jogokról, az etnikai öntudatról való harcias szólamokra. Mi, vagyis a többségi társadalom tagjai vagyunk a vesztesek. Mert ebből továbbra sem lesz béke és megértés. És persze Aladárnak sem kell elszámolnia majd a zámolyi vallomásával kapcsolatosan…