Tiberius császár üvegházakat építtetett, hogy télen is ehessen uborkát. Az egyiptomiak már Kr. előtt 2000 körül halottaik sírjába tették élelemként, a fáraók idején pedig áldozati termésként szerepelt.

A legősibb uborka kissé kesernyés volt; ennek maradványa gyakran megjelenik a mai uborkavégekben, különösen, ha nem locsolják eléggé. A magyarok őshazájukban ismerték meg, első Kárpát-medencei termesztéséről csak a XIII. századtól vannak írásos adataink. Ma termőterülete: Nagykőrös, Kecskemét környéke, Szabolcs megye és a Bodrogköz. Ismertebbek a kígyó- (ezt nem érdemes hazánkban termeszteni), (félhosszú és hosszú) fürtös („salátának való”) és a konzervuborka. Kovászosnak legjobb a Csemege, a Nimbusz, a Delikátesz, a Kecskeméti hamvas, a Rajnai fürtös és a Párizsi fürtös uborka. Ezek mind hazai nemesítésű fajták.

A szláv világ kedvelt zöldsége már Kr. után 650-ben sós lé felhasználásával savanyított uborka lett, azaz a kovászos uborka elődje, ugyanis a sós lében a tejsavbaktériumok elszaporodnak, megerjesztik az uborka cukortartalmát, amitől megsavanyodik. Az így elkészített uborka rendkívül egészséges, antibiotikum-terápia alatt a károsodott bélflórát regenerálja.

Hogy a magyarság mikor és hol készített a kenyér élesztőbaktériumaival savanyított kovászos uborkát, nem tudjuk, mindenesetre ezt az eljárást őshazánkból hozhattuk, ahol kedvelt zöldségünk volt az uborka.

A kovászos uborka levét hazánkban borhoz töltötték és így megalkották a „spriccer” elődjét. Ősanyáink azt mondták, ha valaki elkortyolgat egy-két pohár uborkalevet, olyan lesz, mint akit kicseréltek; üdébb lesz a bőre, csillogóbb a haja.

Az utóbbi években Magyarországon reneszánszát éli a befőzés, nemcsak azért, mert a bolti drágább, hanem mert a „hazai” sokkal finomabb és olcsóbb, no meg tudjuk, hogy miből készül.

Az uborkát saját ízlésünk szerint készítjük el; a savanyítás nem is olyan bonyolult. Kevés olyan magyar háztartás van, ahol nyári-őszi napokon ne állna kint a napon néhány üveg kovászolt uborka. Elkészítése egyszerű: szép, kemény, nem túl érett darabokat ki kell választani, amelyeket jól megmosunk, két végét – mint a szivarnál – levágjuk, (ez keserű lehet), majd tűvel átszurkáljuk, késsel hosszanti irányba kétszer félig bevágjuk, majd annyi sós vizet forralunk, amennyi belefér az üvegbe. Az üvegbe tett uborka közé jól érett kaprot, 5-6 gerezd fokhagymát, apróra vágott tormát, kaporvesszőt, babérlevelet, szőlőcsutkát, koriandert, ha van ribizkelevelet vagy meggyfalevelet teszünk. A tetejére egy szelet szikkadt barna, leginkább rozs-házikenyeret helyezünk.

Számos más ízesítés is ismert.

Van, aki az üveg tetejére – a felöntő vízbe – egy meghámozott, félbevágott burgonyát, koriandert, szőlőlevelet, mustármagot, köménymagot, borsot, szegfűbort, gyömbért, csomborsot is tesz. Ezután lefedjük az üveget és napsütötte (meleg) helyre tesszük. Ha azt akarjuk, hogy a kovászos uborka sokáig elálljon, a sós vizet forraljuk fel, forrón öntsük az uborkára, egy éjszakán át dunsztoljuk, és ezután tegyük ki a napra. Így az uborka kőkemény marad. Van, aki liszttel fermentálja az uborkát; így is sokáig eláll, de az íze nem lesz a „klasszikus” kovászos uborkáé.

Ha meleg nyárra gondolunk, akkor dinnye, főtt kukorica és kovászos uborka jut az eszünkbe. Kis tányérkával állítva szinte minden magyar teraszon, erkélyeken és ablakpárkányokon látható. Azt hinnénk, hogy a világ minden részében ismerik ezt a finom csemegét. Nem a Kárpát-medence volt az uborka géncentruma, nem mi tartósítottuk először, de másoktól átvettük, sajátos fajtákat nemesítettünk, és megtartottuk ezt az ételkülönlegességet akkor is, amikor másutt konzervuborkákat fogyasztanak, sok káros tartósítószerrel.

Rajtunk kívül egy nép sem eszik kovászos uborkát. Nem is vesszük észre, hogy ma is benne élünk ételkultúránkban. Igyekezünk megtartani és tovább adni ősi hagyományos ételeink készítési módját, mert nemcsak egészségesek, de nagyon ízletesek is.