A minap a könyvtáramat pakoltam. Mit tartsak meg, mit őrizzek a jövő számára, s mi az, amit korábbi tévedések alapján a „jó az, ha van”, meg az „illik mégiscsak” mentalitásbeli zsákutcája sorolt a gyűjteményembe. Örkény István – minden erénye mellett nem a kedvencem – egyik 1955-ös, befejezetlen kisregényéről fújtam le a port, s mikor belenéztem, találtam benne egy kifejezést, ami így hangzott: „Kasa”. Döbbenten olvastam, és alig akartam hinni a szememnek.

Lehetséges, hogy ez a szó már 1955-ben is létezett? Sőt, korábban, mert ha a kisregényt Örkény 55-ben írta, őneki is hallani kellett korábban valakitől. Lehet, hogy a szó élt már akár 1930-ban is? Vagy 1910-ben? Döbbenet.

Mert emlékszem, ezt a kifejezést én is úgy hallottam valakitől az általánosban, még valamikor a hetvenes évek végén.

Vagy itt vannak ezek a rejtélyes mondások, amiknek senki nem tudja az eredetét, de mégis mindenki ismeri őket. „Hajrá egyik, ne hagyd magad másik!” Vagy „Jönnek, szemedből a könnyek.” „Bácsi, maga nem mohácsi?”

Lehetséges lenne, hogy ezeket a kölykök már Rákóczi alatt is mondogatták? Honnan jönnek ezek? Van egy csomó, ami vándorol az évtizedek, korok és generációk közt.

Persze vannak változások is. Engem még a Mumussal, vagy a Fekete doktorral ijesztgettek a szüleim-nagyszüleim. Lehet, hogy eljön a kor, amikor majd így pirít rá a szülő a rendetlen magaviseletű csemetére. (Feltéve, ha rászólhat még, s a gyerek valami idióta EU-s jogszabály szerint nem lesz sérthetetlen, s rászólni nem lesz szélsőség, s ha mégis rászól, nem valósítja meg a „gyereknevelésizmust” mellyel valaki „örökre kiírta magát” valahonnan.)

„Ha nem pakolod el a játékaidat, mindent, amit a földön találunk, odaadunk a migránsoknak.” „Ha nem eszed meg a spenótot, Lacika, elviszi a migránssegítő.” „Ha rossz leszel, elvisz a migráns, és rád adja a burkát!”

Mit mondjak, ha lehet választani, inkább a Mumus. Nem beszélve a kasáról.