Fotó: wikimedia commons
Markus/Tessa Ganserer

Be se kell hunynom a szemem, képzeletben anélkül is látom a korabeli filmhíradót, melyben egy szimpatikus arcú, középkorú asszonyt mutattak, mint a szocialista parlament legújabb képviselőjét. Az asszony talán kendőben volt, talán nem, de biztosan egyszerű ruhát viselt. Arcán földöntúli boldogság tükröződött, joggal, hiszen, amint a korabeli pártos sajtó mindig is kihangsúlyozta, bekerült a világ leghaladóbb országai egyikének legmagasabb szintű politikai gyűlésébe. Az elvtársak el is mondták, hogy minálunk a dolgozó nőknek is helyük van az Országgyűlésben, nem úgy, mint a szörnyű dekadens Nyugaton. 

A dekadens Nyugat napjainkban azonban az újbaloldali progresszió élharcosává vált, és szomorúan kell megállapítanunk, hogy lassan lekörözi az itteni szocialista időszakot. A német Bundestagban például úgynevezett női kvóta lett a zöldek pártjának köszönhetően, hiszen példátlan, hogy a nők hátrányban vannak ott a férfiakkal szemben.

Ám azért a már meglevő sikerek feletti örömbe is némi üröm vegyül olykor. Ugyanis egy eredetileg Markus Ganserer nevű zöldpárti képviselő újabban Tessának nevezi magát, és annak ellenére, hogy felesége van és két gyereke, női ruhában jár. Ez önmagában a haladó Nyugaton még nem lenne baj, hiszen Markus még át sem operáltatta magát, ebből is látható, hogy ideológiailag még nem elég fejlett, mondanák a hajdani elvtársak. Viszont, ami a nagyobb baj, hogy elfoglal egy helyet a női kvótából, és ettől az amúgy erősen feminista Emma magazin újságírója is kiakadt, hosszú cikkben ecsetelve a negyvennégy esztendős, nős és két gyerek apja/anyja (?) képviselő helytelen magatartását. Idéz is tőle ilyesmiket, hogy Tessa szerint a pénisz nem a férfiak szexuális orientációjának a bizonyítéka, meg ehhez hasonlókat.

Nem igazán értem ezt az Emmát. Hiszen már a nevükkel is baj van, nem elég érzékenyek, hogy női nevet választottak az újságuk címének. De a Bundestag képviselőit sem értem. Ha nem értenek egyet azzal, hogy Markus most már Tessa és elfoglalja a női kvótát, akkor miért ülnek le vele együtt a parlamentben? Mint ahogy azokat a nőket sem, akik együtt úsznak, versenyeznek egy férfival, ne adj’ isten együtt öltözködnek. Miért nem vonulnak ki testületileg? Mert hogy minálunk, a régi, kommunista rendszerben az elvtársak akárkit beültethettek az Országgyűlésbe és nem lehetett szólni érte, azt megértem, hiszen nálunk akkor diktatúra volt. És most akkor a „fejlett” Nyugaton mi van?

Korábban írtuk