Hogy a debreceni kép szétesett, az kellemetlen, de nem ezzel szúrta el. Az elgondolás ugyanis kifejezetten jó volt: innen indultam (szülőfalu), itt lettem felnőtt (Debrecen), és ide érkeztem, hogy meghódítsam a hatalom csúcsait.

Hirdetés

Jó.

Erre remek kampányt lehetett – volna – fölépíteni.

Nyírtasson arról kellett volna beszélnie, hogy innen indult, és igen, a nap folyamán egy fontos bejelentést fog tenni. A sajtó fölfigyel, találgat.

Korábban írtuk

Debrecenben még mindig arról kellett volna beszélnie, hogy itt járt középiskolába, és igen, a nap folyamán fontos bejelentést fog tenné. A sajtó már komolyan figyel.

És Budapesten arról kellett volna beszélnie, hogy itt járt egyetemre, itt dolgozott, itt vált politikussá – és a bejelentkezés utolsó percében kellett volna elmondania, hogy indul. Dobpergés, tus.

Ehelyett az első bejelentkezés második percében ellőtte a poént. A közönség amit tudni akart, megtudta, onnan az egész érdektelenné vált.

Dramaturgiából elégtelen.