„Sokkal bölcsebbek leszünk, ha nem csak egyféle emberrel beszélgetünk életünk során.”
(Yuval Noah Harari)

Hirdetés
Fotó: MTI/MTVA Bizományosi/Lehotka László

A nyaralás első és legfontosabb „feladata”, hogy a megszokott környezetből kiszakadva az ember kikapcsolódjon, feltöltődjön, s új élményekkel gazdagodva, kipihenten térjen haza otthonába. Ugyanakkor mindeközben (pontosan az új környezet okán) új hatások is érik. Az új hatások pedig új tapasztalásokhoz vezetnek. Akár öt nap alatt is. Gyulától Szegedig. 

Ellenzéki riogatás

A publicista bizony sehol nem tudja megtagadni önnönmagát, s bárhová megy, bármit tesz is, oly szemmel nézi az őt körülvevő világot, hogy abból előbb-utóbb cikk születik. Különösképp, ha az indulás előtt éppen egy olyan cikket olvas, melyben az ellenzék prominens személyiségei (már ha vannak köztük prominensek és vannak köztük személyiségek) arról siránkoznak, hogy az orbáni diktatúrában teljesen homogenizálódik a társadalom. 

S ha így lenne, az valóban tragikus lenne. Egyikünk sem szeretne egy olyan országban élni, amely ország vaskapukkal zárja el magától a külhoni tapasztalásokat, a hozzánk vágyó külországi turistát, s pláne azokat a jó és hasznos dolgokat, amelyek kultúránkba épülve annak részét képezhetik. Márpedig az ellenzék pontosan valami ilyesmit állít. Ám ennek az állításnak a hamis, igaztalan volta utam során kétszer is megcáfoltatott.

Először Gyulán

Ez a festői kisváros, a Körösök táplálta Gyula valóságos ékköve a síkságnak. Lakóházain és középületein egyaránt látszik a gondos kéz nyoma, vendéglátásában pedig messze a legjobbak között van: lakói kedvesek, barátságosak, s úgy fogadják a fürdőkülönlegességekben és történelmi látnivalókban gazdag településre látogatókat, hogy abban hiba nincsen. S persze jó néhány előítéletre rácáfolnak.

Kezdve azzal, hogy a Partium közvetlen szomszédságában lévő város egyik nevezetes történelmi helyén – közvetlenül a várkapu alatt – egy román templom található. Homlokzatán román felirattal, s az előtte álló kőkereszt talapzatán szintén román nyelvű imádsággal. Tisztelik és megtisztelik nemzetiségeiket. Úzvölgye ellenpéldájaként a város maroknyi románságát éppúgy magas figyelemben részesítik, akárcsak az Aradról vagy még távolabbról ideérkező echte románokat. Hogy mást ne mondjak, a fürdőbejáratnál lévő beengedő személyzet és a medencéknél felügyelő úszómesterek között mindig van olyan munkatárs, amelyik beszéli a román nyelvet.

Másodszor Szegeden

Gyuláról Szegedre vitt az utam, hogy először a Kárász utcában győződjek meg a homogén társadalom ellenzéki rémképének hamisságáról. Egyetemi város lévén nem is várható el Szegedtől, hogy ellene legyen a multikulturalizmusnak. Csakhogy mindezt a jó értelemben teszi: ízig-vérig megmaradva magyar városnak, s nem meghajoltan szolgálva, hanem segítőkészen befogadva azokat, akik más kultúrákból érkeztek, véglegesen vagy ideiglenesen.

Régi nagy szenvedélyem a repülés. A várost elhagyván utoljára ennek a különleges hobbimnak hódoltam. Ne tessenek valami nagy fényűzésre gondolni, tízévente engedem meg magamnak azt a luxust, hogy negyedórácskát grasszáljak a levegőégben, egy olyan kis gépen, amelyben ülve a repülési élmény nagyságrendekkel jobban érezhető, mint akkor, amikor az ember nagy gépen utazik. S a reptéren – láss csodát – láttam német és török hobbipilótákat, szerb és bosnyák sportrepülőket, békességben, egyetértésben magyar kollégáikkal. Ismét nem találva nyomát az állítólagos idegengyűlöletnek.

***

És akkor még nem is beszéltünk Pécsről vagy Bajáról, ahol svábok, tótok, sokácok, bunyevácok, zsidók, romák, bosnyákok élnek évszázadok óta békességben. Mert a magyar nép sosem volt homogén, s nem is lesz az soha. Amit mi ma magyarságnak mondunk, az az évszázadok és évezredek során egy igen erős alapra épült, rengeteg egzotikus struktúrát magába foglaló építményt jelent. S itt a fő hangsúly az évszázadokon és évezredeken van. Mi magyarok ugyanis bármit a kultúránk részévé tudunk emelni, ha azt mi magunk akarjuk, s ha adnak nekünk időt a befogadásra. De ösztönösen ellene mondunk minden olyan hatásnak, amit egyik napról a másikra kéne magunkénak vallanunk.