Lengyelek
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a lengyelek továbbra sem kapják meg az uniós pénzt.
Ez nagyon komoly dolog. Lengyelország túl nagy falat ahhoz, hogy a nyugat-európai ballib elit ideologikus demokráciaexportjának játéktere legyen.
A diaszpórával együtt hatvanmilliós nép (nagyobb, mint az ukrán) – egyedül az USA-ban tízmillió lengyel él, ennek megfelelő befolyással.
A világháborúnak valóban áldozatai voltak.
Kérlelhetetlenül oroszellenesek, ukránpártiak.
A migráció a belorusz provokációt leszámítva nem az ő problémájuk.
A jogállamisági ügyeken kívül nincs rajtuk fogás.
A lengyelek többsége valószínűleg a jelenlegi lengyel kormánypártok támogatottságát meghaladó mértékben látja úgy, hogy a történelem jó oldalán állnak.
Hogy mindenféle jogászi csűrcsavar nélkül erkölcsi és történelmi joguk van arra a pénzre.
Ha Nyugat-Európa végül mégis rájuk kényszeríti az akaratát, azt a lengyelek soha nem fogják a Nyugatnak megbocsátani. Ha a lengyelek ellenállnak, és végleg elvész a pénz, azt még úgy sem.
A gazdaság egyik alaptörvénye, hogy tartós üzleti kapcsolat csak kölcsönös előnyökön alapulhat. Ha egy üzleti kapcsolat egyértelműen hátrányos az egyik félnek, akkor a vesztes nem nyugszik addig, amíg ezt a kapcsolatot szét nem feszíti.
Ugyanez igaz a politikára is.
A kissé renitens V4-ek között Magyarország a világpolitika számára kicsi és történelmileg elszigetelt. A csehek szeretnék Nyugatnak tudni magukat, ezért inkább a Nyugattal mozdulnak. Szlovákia a Nyugatban látja a garanciát puszta léte fenntartásához.
De Lengyelország más, mert az öntörvényű országok közé tartozik. A lengyeleknek bőven elég, hogy önmagukkal azonosak, nincsenek alkalmazkodási, igazodási késztetéseik.
A lengyeleknek lesz bátorságuk autonóm döntést hozni az országukról. Most olyan helyzetbe hozták őket, hogy a szakításon kelljen gondolkodniuk. Márpedig az unió már pusztán ebbe a gondolkodásba is belerendülhet.