Hirdetés
Fotó: shutterstock.com/Cre8 design

James Talarico, Texas állam demokrata párti képviselője egy, a transznemű atlétákra vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatos meghallgatáson vett részt. A törvénytervezet tiltaná a transzemű gyermekek részvételét az iskolai versenysportokban. Felszólalása közben Talarico azt mondta, hogy „míg a törvényjavaslat szerint mindössze két biológiai nem létezik, a modern tudomány már hat biológiai nemet azonosított be”.

Talarico érvelése szerint az említett hat biológiai nem igen elterjedt a világon, és az X- és az Y-kromoszómák eddig megszokott XX – női és XY – férfi párosításán kívül további négy kombináció alakult ki: X, XXY, XYY, XXXY. Talarico szerint az újonnan felismert kombinációk miatt tehát „hat biológia nem van a spektrumon, amelyek között gyakran összemosódik a határ”.

Csak hat? Szerintem ne álljunk meg félúton. A modern matematika nem ismer lehetetlent, ezért folytatva Talarico képviselő gondolatmenetét, vessük föl további kombinációk lehetőségét is, úgymint például: XZ, WY, sőt WC és így tovább. A hülyeség nem ismer határokat.

Korábban írtuk