Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjének írása.

Hirdetés
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Cseh Katalin, a Momentum képviselõje az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.

Von der Leyen, akinek az idei választási évben tagállamok egyhangú támogatása mellett az EP-képviselők többségére is szüksége van, amennyiben tényleg szeretne újra indulni az Európai Bizottság vezetéséért, igyekezett bűnbánatot gyakorolni. Nyilvánosan kijelentette ugyanis, hogy a Magyarországnak jogszerűen járó, de az ún. jogállamisági kondicionalitási eljárás részeként visszatartott pénzek maradékát – mintegy 22 milliárd eurót – már csak úgy kapja meg Magyarország, ha a kormány a jövőben gender- és migránsbarát politikát folytat. A követelés nem új: a fejlesztési alapokból származó pénzek esetén a horizontális feljogosító feltételek részévé tették már ezeket a politikai kívánalmakat. Ám azok mindössze a pénzek egy jóval kisebb hányadát érintő feltételként jelentek meg.

Kijelenthető tehát, hogy kibújt a szög a zsákból, Brüsszel leleplezte magát, és beigazolta mindazt, amit  a magyar kormány már évek óta mond: az Európai Unióban egyértelmű és nyílt pénzügyi zsarolást folytatnak politikai célok érdekében hazánkkal szemben! A kondicionalitási eljárás megalkotásakor sokan tartottak tőle, hogy az politikai bunkósbot lesz a Bizottság kezében a renitens, nemzeti érdekeiket érvényesíteni merészelő tagállamok fegyelmezésére, ám akkor fogadkoztak az érintettek: csak szakpolitikai hiányosságok esetén, az EU pénzügyi érdekeinek védelmére használják majd ezt az eszközt. Von der Leyen nem tett mást a mostani a kijelentésével, mint beismerte, hogy az egész korábbi kommunikációjuk hazugság volt. Egyúttal kezdhet rettegni minden tagállam, amely valamiért magára vonja az EU föderalistáinak haragját.

Amit tőlünk kérnek – a migráns- és genderbarát politika támogatása – ráadásul még szembe is menne a demokrácia alapvető értékeivel. Magyarországon ugyanis a migránskérdésben 2016-ban, a genderkédésben 2022-ben tartottak népszavazást: előbbin 3,4 millió ember vett részt, akiknek 98,36%-a elutasította a kvóta alapú kötelező betelepítést, míg utóbbinál négy kérdésben összesen 3,9 millió ember nyilvánított véleményt, akiknek 95%-a kiállt a gyermekek védelme mellett. Mindezek fényében a magyar kormány nem változtathat irányvonalán, anélkül, hogy szembe menne a választópolgárok túlnyomó többségének akaratával. Meglehet, hogy az emberek véleménye hidegen hagyja a nyugati liberális elitet – amelynek következményeit láthatjuk a gazdatüntetéseken –, de a magyar kormány nem. Így hát ezek a követelések elfogadhatatlanok.

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a Magyarországról a dollárbaloldal színeiben kiküldött EP-képviselők milyen dicstelen szerepet vállalnak hazánk meghurcolásában – ami nemcsak pénzügyi megbízóik elvárása feléjük, de egyúttal politikai haszonlesésre is használják. Az ő munkájuk szerepet játszik abban, hogy évek óta nem kapja meg az ország a neki jog szerint járó forrásokat, ezzel jó időre komoly akadályt gördítve a méltó tanári- és óvónői béremelés útjába is. Ám az oktatás ügyében sem érik be ennyivel, és az eheti ülésen a diákok helyzetét is igyekeztek rontani azzal, hogy az Erasmus-programban való részvételük további blokkolására szólítottak fel határozatban.

Korábban írtuk

A vonatkozó módosítójavaslatot többek között a két momentumos EP-képviselő, Cseh Katalin és Donáth Anna terjesztették be. Miközben az EP balliberális többsége támogatta ezt, leszavazták a Fidesz-KDNP és az EPP bizonyos képviselői által beterjesztett módosítót, amely a helyzet mihamarabbi rendezését javasolta. Legyen tehát szó tanárról vagy diákról, a dollárbaloldal nem fél keresztbe tenni nekik, ha attól politikai előnyt remél. Cseh ráadásul ennél is tovább ment, és a 10 milliárd euró felszabadítása miatt éles hangú felszólalásban támadta az Európai Bizottságot is, mert véleménye szerint ez további visszaélések előtt nyitja meg az ajtót. Mondja ezt az a Cseh Katalin, aki családi cégei révén érintett egy uniós pénzekkel kapcsolatos korrupciós ügyben.

Mindez remekül összefoglalja az Európai Unió legföderalistább intézménye, az Európai Parlament a működését. Ám ahogy ők, úgy a nemzeti oldal is választásra készül, és a szuverenista üzenet egyértelmű: le kell csapolni a brüsszeli mocsarat, és vissza kell venni Európa irányítását a liberális elit kezéből az európai emberek számára!

(forrás)