2019.10.22. A kormánytól védené meg a hívő embereket a DK A kereszténységet, a hívő embereket önöktől kell megvédeni – jelentette ki Arató Gergely a kormánypártok felé fordulva.
2019.10.22. Nem szabad lebecsülni a hisztériájukat „Nekünk a legnagyobb méltóságra és legnagyobb nyugalomra van szükségünk, hogy a provokációnak ne üljünk fel. Ugyanakkor erőt is kell mutatni” – mondta Szentesi Zöldi László.
2019.10.21. A kocsmai stílus nem fedheti el az érdemi gondolat hiányát Ez nem egy cirkusz, hanem a Parlament, azé az országé, amelyet a legjobban szeretünk – értékelt Dömötör Csaba.
2019.10.21. Tordai Bence a kormányfőnek: „Ön Gulyás Gergely szájával megfenyegette a budapestieket” Tordai Bence az azonnali kérdések során azt kérdezte, mi a kormány és Budapest szerződésének sorsa.
2019.10.21. Schmuck Erzsébet a klímavészhelyzet felől érdeklődött Schmuck Erzsébet azt kérdezte az azonnali kérdések során, hogy kihirdeti-e a kormány a klímavészhelyzetet.
2019.10.21. Erősödhet a verseny az ellenzéken belül Farkas Örs szerint erősödhet a verseny a kezdeményező szerepért az ellenzéki pártok között.
2019.10.19. Helyezkedik az ellenzék Megindult a helyezkedés az ellenzéki térfélen, néhány nappal az önkormányzati választás után mindenki magának tulajdonítja a sikert.
2019.10.19. A szocik rendszerváltásról álmodoznak Tóth Bertalan közölte, az ellenzéki szövetségen belül az MSZP is óriási sikereket ért el.
2019.10.19. Gyurcsány a becsületről és a hazáról értekezett Szerinte a becsületes hazát csak becsületes politikusok tudják képviselni.
2019.10.19. Továbbra sem mond le a mohácsi MSZP-s polgármester A szeptember végén tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármestert még mindig gyászolja a város.