2020.06.11. Felmentés adható a hatósági házi karantén alól a jövőben A testület Salacz László (Fidesz) szóbeli kezdeményezésére döntött a változtatásról.
2020.06.11. Mellár tanácsokat osztott a Pénzügyminisztériumnak Elismételte, hogy a járvány miatt bizonytalanság veszi körül a költségvetés számait.
2020.06.11. „Ha az unióra várunk, csak most kezdhetnénk segíteni” Mintegy 300 milliárd forintot utalt eddig a közösség, azt az összeget, amelyet egyébként is az ország rendelkezésre állt.
2020.06.11. A szocik rettentően izgulnak az önkormányzatokért Tóth Csaba szerint a jövő évi költségvetés nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat.
2020.06.10. LMP: a bosszú és a cserbenhagyás forgatókönyve a költségvetés Csárdi Antal, az LMP vezérszónoka a jövőfelélés, a bosszú és a cserbenhagyás forgatókönyvének minősítette a 2021-es költségvetést.
2020.06.10. Szabó Tímea: „Orbán Viktor nem szereti a magyar embereket” Az embertelenség, a bosszú és a lopás költségvetésének nevezte a 2021-es büdzsét a Párbeszéd vezérszónoka.
2020.06.10. Gyurcsány: a gyengeség, a gyávaság büdzséje a 2021-es A gyengeség és a gyávaság büdzséjének nevezte a jövő évit Gyurcsány Ferenc.
2020.06.10. MSZP: „az állampárt helyzetbe hozta a saját kiváltságos elitjét” A cserbenhagyás költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét Tóth Bertalan.
2020.06.10. KDNP: több forrás jut családpolitikára, oktatásra, egészségügyre Minden kiadási tételen több forrás szerepel 2021-ben – mondta a KDNP vezérszónoka.
2020.06.10. Potocskáné: ez a bosszú költségvetése Az önkormányzatok elleni hadjáratnak nevezte a 2021-es büdzsét a Jobbik vezérszónoka.