Örökkön örökké
Tengerparti hangulat naplementével, csillagporos harmincas évek, erdei romantika: csak néhány az utóbbi években divatba jövő esküvői újdonságokból. A nyár a szerelmesek és a menyegzők ideje, így körképünkben utánajártunk, hogyan változtak a közelmúltban az ehhez kapcsolódó irányzatok, és vajon beszélhetünk-e az esküvők kapcsán nagyvárosi folklórról?
Számos esküvői hagyomány a régi időkre visszanyúló, ősi rítusokban gyökerezik. A termékenységvarázslás konszolidálódott és városiasodott formája például a rizs- vagy sziromszórás, és annak a szokásnak is régre nyúlnak vissza a gyökerei, hogy a menyasszony a nagy napon viseljen valami régit, ami az addigi életét szimbolizálja, és valami újat, ami a jövőt, a reményt; legyen az öltözékébe rejtve valami kék, amely a hűség és tisztaság jelképe, és legyen nála valami kölcsönkapott ruhadarab, amely a támogató családi és baráti közösségre utal. És persze ott vannak a tiltó hiedelmek, hogy a menyasszony nem varrhatja meg a saját esküvői ruháját, ellenkező esetben annyi könnycseppet ejt majd a házasságában, ahány öltést tett. Aztán ott vannak a régi szokásokat tovább bonyolító ötletek is, mint például a menyasszony csokordobásához kapcsolódó: a hagyomány szerint az a leány megy legközelebb férjhez, aki elkapja a csokrot, ennek továbbfejlesztett változatában a virágkompozíció repülés közben több csokrocskára bomlik szét, azokat egyszerre több leány is elkaphatja, így többen örülhetnek közelgő szerencséjüknek.
Száz százalék romantika
A mai fiatalok tényleg másképpen házasodnak, mint egy-két generációval korábban. Ilona például azt meséli, kisebbik fia jövőre lesz harminc, és barátnőjével úgy döntöttek, idén szeptemberben összeházasodnak. Az esküvő szervezésének első pillanatában – még a tél folyamán – azonban kikötötték, mivel évek óta van állásuk, nem várják el, hogy szüleik fizessék a lagzit. Minden költséget ők állnak, cserébe azonban olyan esküvőt szerveznek, ami a legjobban megfelel nekik. A városi rendezvényhelyszínek bérleti díja volt az első olyan összeg, amin kissé meghökkentek, így újratervezték a nagy napot: a belváros helyett romantikus erdei helyszínt választottak, a legtöbb díszletet és dekorációt maguk készítik el, a zenét a vőlegény muzsikus barátai szolgáltatják – lévén a fiatalember zenész –, a menyasszony pedig a tavalyi kollekcióból, leértékelve vásárolta meg álmai menyasszonyi ruháját. Egyszóval ügyelnek rá, hogy a nagy nap költségeit a józan határokon belül tartsák, mégis minden a vágyaik szerint teljesüljön.
Csobán Éva esküvőszervezőnek is akadnak efféle tapasztalatai, legalábbis az esküvők anyagi oldalát illetően.
– Ma már főleg a harmincasok és a náluk idősebbek házasodnak: ennek a generációnak már van egzisztenciája, maguk állják az esküvőt, nem az idős szüleik, azt pedig egyáltalán nem engedik, hogy a bárki beleszóljon a lagzi és a szertartás koreográfiájába – mondja az esküvőszervező, akinek több mint tizenöt évnyi tapasztalat áll a háta mögött. Szerinte ez a generáció már az amerikai filmeken nőtt fel, így sokszor találkozik olyan kérésekkel, amik ezekből inspirálódnak. Rendezett már hófehér esküvőt, ahol fehér volt a dresszkód annak ellenére, hogy a szokások szerint csak a menyasszonynak illik fehéret és pirosat – ez utóbbi a menyecskeruha színe – viselnie az esküvőn. Legnépszerűbb helyszínként pedig ma már a tengerparti hangulatúvá varázsolt tópart és a vidéki kastélyok arisztokratikus miliője viszi el a pálmát.
Csobán Éva leszögezi, a magyar vidéki lagzik esetében legtöbbször a falusi hagyományok a mérvadóak, ezek szervezésében szinte az egész falu részt vesz valamilyen formában: a helyi zenészek, a vőfély és persze a családi, rokoni közösség apraja-nagyja, így értelemszerűen vidéken nincs létjogosultsága az esküvőszervező munkájának. A városban azonban más a helyzet. Jellemző módon olyan párok keresik meg, akik a multik világában vagy a vállalkozói szférában dolgoznak, és nem érnek rá egy éven át a szervezési munkákkal foglalkozni. Fényűző esküvőt szeretnének, vagy legalábbis olyat, amire egész életükben emlékeznek majd, és nem sajnálják rá az anyagi áldozatot – sokszor akár a több millió forintot sem.
Szelfi és kompromisszum
A vőfélyt e lagzikon a ceremóniamester váltja fel, aki inkább elegáns házigazda, mint hangulatfelelős mókamester, a hagyományos esküvők helyett pedig divatosabbak a tematikus rendezvények. Akad példa a húszas-harmincas évek csillagporos pesti éjszakáját megidéző lagzira, sőt, Csobán Éva találkozott már fekete ruhás menyasszonnyal is – szerinte azonban a magyar fiatalok még mindig kevésbé szeretik az extravaganciát, mint tengerentúli társaik.
– Mikor először ülünk le a menyasszonnyal és a vőlegénnyel beszélgetni, mindig megkérdezem, kinek az elvárásai fontosak. A külvilág számára szeretnék megrendezni az esküvőt? Mire helyezzük a hangsúlyt: arra, hogy a lehető legjobban mutassanak a képek a közösségi oldalakon? A közeli hozzátartozókéhoz vagy csakis a saját elvárásaikhoz igazodjunk? A fiatalok sokszor kötnek kompromisszumot például a szeretett nagymama kedvéért. Ha azonban az alapkérdéseket tisztáztuk, a kompromisszumok is helyénvalóak – magyarázza Csobán Éva. Sokszor találkozik azzal, hogy a fiatalok felvállalják, igenis a külvilágot szeretnék elkápráztatni. Éppen ezért tartja a legfontosabbnak a szertartást, hiszen az a néhány perc az egyetlen pillanata az esküvőnek, amikor minden kizárólag az ifjú párról szól.
Bár az esküvői irányzatok határozottan Amerikából erednek, nem mindegyikük ereszt gyökeret, nagy siker lett ugyanakkor az esküvői parti gyakorlata.
– Mivel itthon hagyományosan délután kezdődnek az esküvők, alig marad idő kiélvezni a napot, így érdemes megfontolni az esketési parti szervezését. Az állófogadás-szerű rendezvény délben kezdődik, kis falatkákkal, koccintással, kötetlen beszélgetéssel, fotózkodással, sőt, ebbe a néhány órába még közös játékok is beleférnek. Ezt követi az ünnepi ceremónia, délutántól estig kerül sor az ünnepi vacsorára a tortafelvágásig bezárólag, majd késő este a fiatal pár azokkal mehet bulizni, akikkel igazán akar – mond egy változatot a nagy nap koreográfiájára az esküvőszervező. Úgy látja: az esküvő hangulata általában a menyasszony vágyait tükrözi. Volt, hogy hegytetőre, tópartra, erdei tisztásra és volt, hogy gyárépület indusztriális enteriőrjébe szervezte a szertartást. Mint mondja, a női-férfi szerepek a szervezés ideje alatt is érvényesülnek: a menyasszonyokat a helyszínek és a díszítés kiválasztása érdekli leginkább, míg a vőlegények inkább állnak a realitás talaján, szívesen jönnek próbavacsorára vagy zenét válogatni.
Repülni a boldogságtól
Csobán Éva szerint az esküvőszervezéshez szükség van rugalmasságra, határozottságra, de leginkább empátiára, főként ha a felfokozott érzelmi állapotban lévő örömanyákat vagy a kissé labilis idegállapotban lévő legjobb barátnőt kell megnyugtatni. Sőt, tudni kell kezelni a rendkívüli kéréseket is, mint például azt a különös ötletet, amit az egyik vőlegény bátyja terjesztett a szervező elé az esküvő előtti hónapokban: találjon olyan helyszínt, ahol le tud szállni egy helikopter, mivel nászajándéknak szánja, hogy a szertartás helyszínére az ifjú pár a levegőből érkezzen.
– Minden esküvőn részt veszek az elejétől a végéig. Több száz párt ismertem meg a munkám során, és mindegyikőjükre emlékszem – mondja az esküvőszervező.
Elmeséli azt is, hogy a koronavírus-járvány következtében mára átalakult az esküvői szezon. Hagyományosan május volt az esküvők hónapja, ma pedig egész évben szezon van, még decemberben is házasodnak. Az eddig népszerű kora nyári időpont áttolódott szeptember-októberre, a jelenségért valószínű a nyaranta rendre beköszöntő extrém meleg is okolható. Sőt, ami korábban elképzelhetetlen volt: ma már divatos hétköznap is esküvőt tartani. És van még valami, ami változott a korábbi évek szokásaihoz képest: a násznép ma már nem tárgyakat ajándékoz a fiataloknak, hanem például pénzzel járul hozzá a nászút költségeihez, vagy élménnyel lepi meg az ifjú házasokat. Az élmény ugyanis sokkal maradandóbb emlék, mint a tizedik kávéfőző.