A Bank of England vezető közgazdásza, Huw Pill pénteken elismerte, hogy „alulbecsülték” az infláció mértékét, miután a monetáris politikai bizottság októberre 11 százalékra módosította becslését. A bank korábban 10 százalékot jósolt őszre, ami önmagában is ötször magasabb lett volna a jellemzően 2 százalékos célnál.

Hirdetés

„Az előrejelzéseink eredményének értelmében igen, alulbecsültük az inflációt” – idézi Pillt a The Telegraph.

A beismerés nem sokkal azután történt, hogy az Európai Központi Bank és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter – hasonlóan Andrew Baileyhez, a Bank of England vezetőjéhez – azt jósolták, hogy az infláció „átmeneti” lesz.

Jelenleg az Egyesült Királyságban a fogyasztói árak inflációja 9 százalék körül van, ami közel négy évtizede a legmagasabb szint. Mivel azonban októberben várhatóan további energiaár-emelkedés következik be – mert az Ofgem ismét megemeli azok felső határát -, a jegybank most úgy véli, hogy az infláció 11 százalék fölé emelkedik.

(forrás)

Korábban írtuk