Fotó: MOUTASEM PHOTOGRAPHY/Shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Gombos Zoltán ügyvezető igazgató ismertette: a csoporthoz tartozó márkák közül a BMW eladásai elérték az 5243 darabot, a MINI pedig 678 autóval járult hozzá az eredményhez.

Egy évvel korábban még 5267 jármű eladásáról (BMW: 4785 darab; MINI: 482 darab) számolt be a márkaimportőr.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) adatai szerint 2023-ban 107 720 új személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban; ezen belül a prémium szegmens 17 százalékot tett ki.

Az ügyvezető elmondása szerint a BMW márka erősödése a kiegyensúlyozott globális stratégia eredménye, amely szerint a kínálatban meghatározó a vezetés élményét hangsúlyozó sportos, innovatív, egyidejűleg gazdag dizájnelemekkel rendelkező performance modellek jelenléte, emellett a gyártó az elektromos és plug-in hibrid kínálatot is szélesíti. Ez a stratégia fog érvényesülni a következő évben is – jelezte.

Korábban írtuk

Kiemelte, hogy a két márka értékesítésében erőteljesen, 68 százalékkal 926 darabra bővült tavaly a tisztán elektromos modellek aránya, 15,6 százalékot elérve. Ez összhangban volt a 2023. évi 15 százalékos globális adattal.

Gombos Zoltán emlékeztetett: a csoport célkitűzése szerint 2024-ben globálisan az eladott járműveik 20 százaléka elektromos hajtású lesz, 2030-ra pedig 50 százalékra nőhet ez az arány.

Az ügyvezető szólt arról, hogy a BMW történetében új fejezetet nyit majd a Neue Klasse koncepció, amely újraértelmezi az elektrifikációt a kimagaslóan hatékony hajtáslánc alkalmazásával, az erőforráskímélő gyártással és a másodlagos nyersanyagok széles körű alkalmazásával. A Neue Klasse modellek gyártása 2025-ben a debreceni gyárban fog elkezdődni.

Gombos Zoltán megjegyezte: a magyarországi termelés megindulásával a márka reputációjának növekedésére számít a magyar piacon, amely volumennövekedésben is megmutatkozhat.

A sajtótájékoztatón beszámoltak arról is, hogy a MINI márka tavaly 678 autó eladásával, 41 százalékot bővülve értékesítési rekordot ért el. A MINI a következő év során teljesen megújítja modellpalettáját.

A BMW motorkerékpár üzletága Magyarországon tavaly 801 jármű eladásával 26 százalékkal bővült. A piac második legerősebb szereplője volt 21 százalékos piaci részesedéssel a nagymotor kategóriában.

A BMW Group globális szinten is értékesítési rekordokat ért el tavaly. A vállalatcsoport világszerte 2 555 341 darab autót értékesített. Ebből 2 253 835 darab BMW volt (+7,3 százalék 2022-höz képest), MINI (295 474 darab, +0,9 százalék) és Rolls-Royce (6032 darab +8 százalék). A tisztán elektromos meghajtással szerelt BMW modellek száma 376 183 darab volt, ami 74,4 százalékos növekedés egy év alatt.