A Háztartások életszínvonala 2020 című kiadvány szerint bár tavaly a családok egy részét hátrányosan érintették a leállások, de összességében a szegénységgel vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatával érintettek száma 1,3 millióval csökkent 2010 óta – áll a cikkben.

Hirdetés

Kincses Áron, a KSH elnökhelyettese az újságnak azt mondta, hogy Magyarország jól kezelte a koronavírus-járványt, hiszen tovább nőtt a háztartások jövedelme.

Az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 2,19 millió forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint az előző évben, közel kétszerese a 2010-es értéknek. Az egy főre jutó éves rendelkezésre álló nettó jövedelem pedig – 9,2 százalékos növekedés mellett – 1,765 millió forintot tett ki. A reáljövedelem 5,8 százalékkal nőtt – közölte.

Tovább nőtt a munkavégzésből származó jövedelem aránya, ami 2010-ben az összjövedelem 65,3 százalékát, 2019-ben 74,3 százalékát, 2020-ban 74,6 százalékát tette ki – mondta az elnökhelyettes.

„Jelenleg még csak a 2019-es évre állnak rendelkezésre a nemzetközi adatok, de ebből is jól látszódik, hogy 2010-hez képest Bulgária és Lettország után nálunk csökkent a legnagyobb mértékben a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya: 31,5-ről 2019-re 17,8 százalékra” – közölte Kincses Áron.

Hozzátette, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek 2020-ban tovább csökkentek, a magyar mutató az unió átlagánál kedvezőbb.

Korábban írtuk