Hirdetés

A politikus elmondta, hogy a kormány benyújtotta a parlamentnek a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyből kiderül, hogy a rezsitámogatást 2024-ben is fenntartják. Szavai szerint erre azért van szükség, mert nagy áremelkedési hullámot indított az, hogy a szankciókat Brüsszelben kiterjesztették az energiaellátásra. Tavaly Európa-szerte nagyon magas áron kötötték meg az energiaszerződéseket – emlékeztetett.

„Ez világosan következik abból, hogy ha az orosz energiaimport szinte teljesen eltűnik az európai piacról, akkor azt máshonnan csak magasabb áron lehet helyettesíteni” – magyarázta Dömötör Csaba, megjegyezve: ez csak Magyarországon négyezer milliárdos pluszkiadást jelentett.

Közölte továbbá, hogy a rezsitámogatást a büdzsében külön szereplő, 1360 milliárd forintos rezsivédelmi alapból fedezik, amelynek bevételei főként az extraprofitadóból származnak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Brüsszel nem támogatja az energiaár-szabályozást, sőt el is törölné a rezsitámogatást, amelynek köszönhetően a magyar családok átlagosan 181 ezer forintot spórolhatnak meg havonta.

Korábban írtuk

„A kormány azon dolgozik, hogy a háborús válság alatt is minden lehetséges módon védelmet nyújtson a családoknak. Azoknak a családoknak, amelyek nem tehetnek a háborúról, de viselik a gazdasági következményeit” – hangsúlyozta Dömötör Csaba.