A Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint a magyar tárcavezető kiemelte: Magyarország és Svájc egyetért abban, hogy a globális minimumadó akadályozná az innovációt és a gazdasági növekedést, túl magas a tervezett 15 százalékos adókulcs és a valós gazdasági tevékenységet sem szabadna terhelnie.

Hirdetés

Magyarország és Svájc egyaránt elkötelezett az adóügyi szuverenitás és a tisztességes adóverseny mellett, ebből fakadóan az OECD által javasolt globális minimumadóról is számos pontban egyezik a két kormány álláspontja – ismertette Varga Mihály. Mint mondta: Magyarország kész részt venni a globális minimumadóról szóló nemzetközi tárgyalásokon, a cél az, hogy minél több tagállam az adóverseny megőrzését támogassa. A visegrádi országok pénzügyminisztereivel kedden már egyeztettük álláspontjainkat, amelyet az OECD és az Európai Unió fórumain is ismertetni fogunk – tette hozzá.

A magyar pénzügyminiszter elmondta: hibának tartanánk, ha az adózást kiiktatnánk a nemzetgazdaságok közötti versenyből, hiszen Magyarország számára a 9 százalékos adókulcs valódi, termelő beruházásokat jelent. Az emelés több ezer magyarországi vállalkozást érintene hátrányosan, amely munkahelyeket is veszélyeztetne. A magyar kormány válságkezelő intézkedései a munkahelyek megvédésére, a beruházások ösztönzésére és az adócsökkentésekre épültek, az adóemelést semmilyen formában nem támogatjuk – ismerteti a szaktárca közleménye.

Korábban írtuk