Fotó: facebook.com/Szijjártó Péter
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető rámutatott: „ezzel biztosítani tudjuk azt, hogy az elektromos akkumulátorgyártás teljes egészében környezetterhelés nélkül megy végbe, és hogy az elektromos akkumulátorok újrahasznosítása is így már biztosított lesz”.

Továbbá kitért arra is, hogy az Andrada-csoport a magyarországi környezetvédelmi szabályoknál négyszer szigorúbb előírásokat tart önmagára nézve kötelezőnek.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte a környezet tehermentesítését, és aláhúzta, hogy az erre vonatkozó technológia megszületett, mégpedig Szlovéniában, ahol az Andrada a világ legmodernebb módszerét dolgozta ki, amellyel az elektromos akkumulátorgyártás teljes mértékben „körkörössé” tehető, így a környezetet maximálisan meg lehet óvni a hulladékképződéstől.

„Jó hír, hogy ez a szlovén vállalat úgy döntött, hogy az elektromos akkumulátorok újrahasznosításához szükséges és a környezet védelmét biztosító technológiára alapuló első beruházását Magyarországon hajtja végre” – közölte.

Tájékoztatása szerint a cég ezzel a tízmilliárd forint értékű beruházással évi tízezer tonna akkumulátort lesz képes újrahasznosítani Alsózsolcán. A kormány a projektet 4,7 milliárd forinttal támogatja, ezáltal hozzájárulva kétszáz új munkahely létrehozásához.

A miniszter emellett emlékeztetett arra, hogy a világ autóipara forradalmi átalakuláson megy keresztül, s ez az elektromos átállás részben politikai döntések következménye, részben pedig környezetvédelmi szükségszerűség.

Ezzel kapcsolatban figyelmeztetett, hogy a globális károsanyag-kibocsátás nagyjából 17-20 százaléka a közúti közlekedésből származik.

„Ha a világ autóiparát nem tudjuk átállítani elektromos alapokra, akkor a környezetvédelmi céljainkat képtelenek leszünk elérni az elkövetkezendő években” – hangsúlyozta.

„Magyarország az elektromos autóipari átállásnak egy éllovasa világszinten is” – tette hozzá.

Végül aláhúzta, hogy hazánk hamarosan a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz, elsősorban a nagy keleti beruházások nyomán.

„Ez egy nagyon fontos biztosítéka annak, hogy a magyar gazdaságot a következő nagyon nehéz időkben is növekedési pályán tudjuk tartani és meg tudjuk védeni a munkahelyeket” – fogalmazott.

Korábban írtuk