Az október 24-i ülésén a kamatfolyosó két szélét is 75 bázisponttal mérsékelték, az O/N betéti kamat 11,25 százalékra, az O/N hitel kamata 13,25 százalékra csökkent.

Hirdetés

A monetáris tanács tagjai egyöntetűen úgy vélték, hogy az erőteljes dezinfláció és az ország sérülékenységének csökkenése lehetővé teszi az alapkamat csökkentését – közölték.

Megállapították, hogy a szeptemberi kamatdöntő ülés óta romlott a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság a geopolitikai kockázatok erősödése és a fejlett piaci hozamemelkedés miatt, de a fontosabb hazai pénzügyi piacok stabilak maradtak.

A döntéshozók megvitatták az alapkamat 100, 75, illetve 50 bázispontos csökkentésének lehetőségét, és az erősödő külső kockázatok miatt az óvatos megközelítés fenntartását és a kamatcsökkentés korábbinál lassabb ütemű folytatását tartották indokoltnak – áll a rövidített jegyzőkönyvben.

Korábban írtuk

A tanácstagok véleménye szerint a szigorú monetáris kondíciók változatlanul szükségesek az árstabilitás fenntartható módon történő eléréséhez.

Hangsúlyozták: az októberi döntéssel új szakaszba lépett a monetáris politika, amelyben a monetáris tanács lépésről lépésre, körültekintően, adatvezérelt módon dönt, kiemelt figyelmet fordítva az inflációs pályát befolyásoló tényezők és a kockázati környezet alakulására.

Jelezték: a dezinfláció gyorsulásával a hazai reálkamat szeptemberben pozitív tartományba került, majd a dinamikusan csökkenő infláció mellett az év végéig várhatóan fokozatosan emelkedik.

A monetáris tanács néhány tagja kiemelte, hogy a magas frekvenciás adatok a harmadik negyedévben az infláció érezhető csökkenésével fokozatosan a növekedés élénkülését jelzik, így gazdaság kikerülhetett a recesszióból. Az infláció mérséklődésével a reálbérek ősszel már emelkedni kezdtek, ami szintén a gazdasági teljesítmény élénküléséhez és a fogyasztás helyreállásához vezet – írták.

A döntéshozók hangsúlyozták, hogy a globális dezinflációt övező kockázatok és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága egyaránt körültekintő monetáris politikát indokol. A monetáris tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, és a következő hónapokban ezek alapján dönt a monetáris kondíciók további módosításáról – jelezték.