Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Lantos Csaba az energiapiac változásairól folytatott pódiumbeszélgetésen kiemelte: az emberiség mindig a rendelkezésre álló erőforrásokból próbálta a lehető legtöbbet kihozni, a történelem folyamán most először arra tesz kísérletet, hogy alacsonyabb energiaintenzitással próbál energiát biztosítani a civilizáció számára. Ebben a törekvésben Európa élre tört, ami hosszútávon azt jelentheti, hogy versenyképességben a kontinens messze lemarad a világ többi részétől – vélekedett.

A tárcavezető rámutatott, hogy egyetlen konzervatív kormány sem szeret beavatkozni a piaci folyamatokba, a Fidesz-KDNP sem, de „a más államok révén erősen befolyásolt energiapiac és a különböző ideológiák mentén meghozott döntéseik”, amelyek szintén nem szabadpiaci megoldások, erre kényszerítik a magyar kormányt. Jelezte, Európa minden országában voltak energiapiaci állami beavatkozások.

Lantos Csaba hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentés a lakosságról szól. Mint mondta, a reálbérek tízéves emelkedése ellenére a jövedelmek még mindig alacsonyak, emiatt van szükség a védelem fenntartására. Hozzátette: a piaci alapú energiaköltségek az országnak versenyképtelenséget okoznának, mert a nyugatinál alacsonyabb bérek vonzóak a külföldi tőke számára, márpedig rezsicsökkentés nélkül a bérek is „elszállnának”.

A miniszter az energiaellátás biztonsága kapcsán megjegyezte: Kelet-Közép-Európában kialakult egy Lengyelország-Szlovákia irányú, észak-déli korridor földgázból, Görögországban LNG-terminál épült, Törökországgal gázszerződést kötött hazánk és van hatalmas kapacitású földgáztároló, ami nagy biztonságot ad a jövőt illetően Magyarországnak.

Korábban írtuk

Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az újonnan megjelenő energiahordozók csak a növekvő fogyasztási igényt elégítik ki, a régi energiahordozók felhasználása nem csökken. Megemlítette, hogy a Covid és a háború következményeként az orosz gázt felváltotta az amerikai és a norvég, vagyis Európa versenyképessége „kapott egy nagy pofont”, mert az árszint beállt egy jóval magasabb szintre. Az új egyensúlyon Európa sokat veszít, mert az energiaforrások beszerzése sokkal többe kerül – fűzte hozzá.

A Tranzit a Kommentár Alapítvány rendezvénysorozata, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg Tihanyban. A rendezvényen számos kormánytag, kormánypárti és ellenzéki politikus, valamint közéleti szereplő vitázik, és tart előadást aktuálpolitikai kérdésekről.