A közlemény szerint a GVH május 8-án bocsátotta társadalmi konzultációra a tartós élelmiszerek (konzervek és fagyasztott termékek) piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét. A vizsgálat eredményei alapján a hatóság szakértői hat javaslatot, intézkedési pontot fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, a piaci verseny erősítéséhez, ezen keresztül pedig az árak csökkenéséhez.

Hirdetés

Javaslatként fogalmazták meg a zöldségek és gyümölcsök magyarországi termelésének ösztönzését, a hatékonyságnövelést, a mezőgazdasági termelés automatizálása, öntözőrendszerek telepítése révén, a megújuló energiaforrások használatának támogatását, a precíziós mezőgazdasági szakképzés és a fenntartható csomagolásrendszerek fejlesztésének ösztönzését.

A GVH egyúttal jelezte: a továbbiakban is fokozott hatósági figyelmet fordít a kereskedelmi szektorra.

„A mai konzultációt azért hívtuk össze, hogy a megállapításaink és javaslataink a lehető leggyorsabban gyakorlati intézkedésekké váljanak. Olyan konkrét megoldásokat keresünk, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tovább csökkenjen az infláció. Jó úton járunk” – idézte a közlemény Rigó Csabát, a GVH elnökét.

Korábban írtuk

A piaci szereplők június 8-ig tehetnek írásbeli észrevételeket a jelentéstervezetre, ezt követően a GVH honlapján közzéteszi a beérkezett visszajelzéseket.

A keddi találkozón az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termelők Egyesülete, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, valamint az Agrárminisztérium képviselői vettek részt.