Fotó: Fortepan / Jurányi Attila
Hirdetés

A XIX. század második felében a magyar falu rendszerváltások egész sorát élte át. Az agrártermelés egészen a szabadságharcig archaikus körülmények között folyt, a cél alapvetően a lakosság túlnyomó többségét kitevő falusi népesség: az uradalmi cselédség, a jobbágyjogú földművesek, az önálló gazdák és a földesurak önellátása volt, az árutermelés inkább kiegészítő tevékenységnek számított. De még ennek az árunak is jelentős része közvetlen értékesítéssel, vásárokon került a termelőkhöz közel eső városok fogyasztói elé.

A jobbágyfölszabadítás és a vasúti hálózat kiépülése, valamint a városi népesség ugrásszerű növekedése együtt alapjaiban változtatta meg a magyar agrárvilágot. A megnövekedett piacok és javuló szállítási lehetőségek hatására, korszerű eszközök, technológiák és fajták alkalmazásával a nagybirtokok megtöbbszörözték árutermelő képességüket, és a közepes és kisbirtokok is az árutermelés felé fordultak. Mindez hatalmasan felértékelte az agrárhitel és a kereskedelem jelentőségét. A változást jól érzékelteti, hogy míg 1840-ben a pesti polgárok az élelmiszer több mint felét még a reggelente a városba érkező kofáktól szerezték be, 1870-ben már a boltokban, ahova nagykereskedők szállították az árut az ország minden szegletéből, sőt külföldről is.

Néhány évtized alatt kiépült tehát a modern ellátási lánc. Hamar kiderült azonban, hogy mivel a tőke a hitelező bankok és a kereskedők kezében halmozódott föl, a termelők és a fogyasztók kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A kereskedelem a megtermelt értéktöbbletnek egyre nagyobb hányadát fölözte le, a hitelezők pedig egyre keményebb feltételekkel nyújtottak hitelt a termeléshez.

Erre a fejleményre válaszul született meg a fogyasztási és hitelszövetkezetek alapításának gondolata. Az egykori ’48-as huszártiszt, majd emigráns Károlyi Sándor gróf kezdeményezésére az 1880-as évek derekán először a falusi hitelszövetkezeti rendszer kezdett kiépülni, és 1889-re már 60 ilyen működött, váltakozó sikerrel. A mozgalom támogatására Károlyi 1896-ban létrehozta a Magyar Gazdaszövetséget. A mozgalom megerősödve terjedt tovább, és a hitelszövetkezetek száma hamarosan elérte a négyszázat.

Korábban írtuk

Hangya Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet üzletrésze, 1943

A kereskedelem problémáira azonban a hitel nem nyújtott megoldást, szükségessé vált a fogyasztási szövetkezeti rendszer kiépítése is. Az volt az elgondolás, hogy a közvetítő kereskedelem kiiktatásával lerövidítsék az áruk útját a termelőtől a fogyasztóig, a kereskedelemben forgó pénzt pedig a rendszeren belül tartsák, sőt visszaforgassák a termelésbe. Az alaptőkét a gazdák kamatozó részjegyek jegyzésével adják össze, terményeiket a szövetkezeti bolton keresztül közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsék, a hasznot pedig részben a tulajdoni hányad arányában osszák föl, részben a tagoknak kedvezményes hitelként kölcsönözzék.

A törvényi feltételek 1898-ban jöttek létre, és ebben az évben Károlyi Sándor gróf elnökletével, Balogh Elemér vezérigazgató vezetésével, 50 ezer korona alaptőkével meg is alakult a Hangya Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet. A Hangya már az első évben 12 millió korona forgalmat produkált, bár ekkor még pótlólagos tőkeemelésre volt szükség, amelyet Károlyi gróf tulajdonrész jegyzésével vállalt (később a tulajdonrészéből közérdekű alapítványt tett, tehát a befektetett összegről teljes egészében lemondott).

Mivel a terv eleve országos hatáskörű vállalkozás létrehozása volt, azon árucikkek esetében, amelyeket a helyi termelők nem tudtak megfelelő mennyiségben a helyi boltokba szállítani, a Hangya a nagykereskedelem feladatait is vállalta. Ehhez központi adminisztrációt és áruraktárat is létre kellett hoznia. A rendszer bevált. Az első esztendő végéig 29 helyi tagszövetkezet alakult, nyolc év múlva már 676, újabb nyolc év múlva 1276, és 1922-re a trianoni Magyarországon is 1969 tagszövetkezet működött. A hatalmasra nőtt intézmény számára 1922-ben új székház készült – a színvonalasan fölújított art deco irodaház ma is áll a Közraktár utca 30. szám alatt.

A két háború között a Hangya Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja lett. 1940-ben több mint 2000 tagszövetkezetet számlált 700 ezer taggal, volt 30 konzervgyára, 20 ipari üzeme és 400-nál több boltja. Termeltetett, hitelezett, földolgozott, kis- és nagykereskedést folytatott. Érdekes színfolt, hogy sok más iparcikk mellett négy, kifejezetten falusi igényekre tervezett kerékpártípust is gyártatott és forgalmazott. Emellett nemcsak üzletileg, hanem szociálisan is segítette a tagjait, jelen volt a falvakban és a városokban egyaránt.

A második világháború után a Hangya teljes vagyonát kisajátították. A vidéki boltok és telephelyek zömmel az 1964-től ÁFÉSZ-ként tovább működő földműves-szövetkezetekhez kerültek, de eredeti funkciójukat teljesen elveszítették. A központi vagyont széthordták, az épületeket államosították. A tagok az üzletrészükért kárpótlást sem akkor, sem a rendszerváltás után nem kaptak.

Fotó: Fortepan / Péterffy István
ÁFÉSZ vegyesbolt, Nagykőrös, Tormás városrész

A Hangyától a Coopig, a Községitől a CBA-ig

Ha nem is jogilag, de a földműves-szövetkezeten és az ÁFÉSZ-en át a legnagyobb mai élelmiszerlánc, az 1995-ben létrehozott, alapvetően franchise-rendszerben működő Coop hálózat tekinthető a Hangya utódának. A Coop nagyjából hétszáz boltjában és az azokat kiszolgáló rendszerben közel 30 ezer fő dolgozik.

Csaknem ilyen hosszú múlttal büszkélkedhet az ABC-hálózat is. A történelmi előzménynek az 1911-ben alapított Budapest Székesfőváros Községi Élelmiszerárusító Üzeme tekinthető. Az akkoriban Községi néven emlegetett hálózatnak indulásakor tizennégy üzlete volt, ez a szám később ötven fölé emelkedett. A cég 1948-ban szűnt meg, de ezzel egy időben, nem jogutódként megalakult a Községi Élelmiszer-kereskedelmi Rt., hivatalos rövidítéssel a Közért. A hálózat neve hamarosan közszóvá vált, a több mint ezerötszáz boltot közértként emlegette mindenki. Az 1960-as évektől kezdtek elterjedni az önkiszolgáló közértek, amelyeket egy ideig önkinek becéztek a városiak. A nagyobb közértek kapták az ABC nevet, ez tehát nem önálló céget jelölt.

A CBA önálló cégként jött létre 1992-ben, és 17 privatizált közérttel kezdte meg működését.

Élet az ABC után című összeállításunk további cikkei ide kattintva olvashatók.