A közleményben felidézik: a munkában állók száma tartósan 4,7 millió körül alakul, változatlanul rekordszintű, 4,5 millió fölötti az elsődleges munkaerőpiacon dolgozóké. A 74,1 százalékos foglalkoztatási rátánál még sosem mért magasabbat február-áprilisban a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek aránya 2010 óta a 15-64 évesek körében és a fiataloknál is a harmadára csökkent.

Hirdetés

A KSH friss gyorsjelentése szerint áprilisban az egy évvel korábbi szinthez képest 128 ezerrel többen dolgoznak. Február-áprilisban 109 ezer fős éves foglalkoztatás-bővülés következett be, a létszám kereken 100 ezer fővel nőtt az elsődleges munkaerő-piacon – tették hozzá.

A munkanélküliek aránya az elmúlt évtized elején elérte a 12 százalékot, a jelenleg 3,5 százalékos szint nagyjából az uniós átlag fele, Európa legkedvezőbb mutatói közé tartozik. Míg 2010 előtt a fiatalok munkanélküliségi rátája 30 százalékhoz közelített, mára éppen a harmadára esett vissza. A 25 év alattiak januártól bevezetett szja-mentességének köszönhetően e korosztálynak is még jobban megéri munkába állnia – írták.

2010 óta 186 ezerrel többen dolgoznak a feldolgozóiparban, 113 ezerrel az építőiparban, 91 ezerrel a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységekben és 64 ezerrel az információ és kommunikáció nemzetgazdasági ágban. A járványhelyzetben a szektorok között lezajlott jelentős munkaerő-áramlás legnagyobb nyertesei a tudásalapú, jövőorientált infokommunikáció és tudományos tevékenység – áll a közleményben.

A kormány a magyar emberekkel közösen eltagadhatatlan eredményeket ért el a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében, amelyeket a vírusválság és az ukrajnai háború ellenére is sikerült megőrizni. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon. A vállalkozások munkaerő iránti kereslete várhatóan élénk marad, a jelentős béremelések tovább ösztönözhetik a munkaerő-piaci aktivitást. A kormány határozott törekvése a teljes foglalkoztatás elérése és megvédése a magyar családok életminőségének javítása érdekében – írta a TIM.

Korábban írtuk