Az ipar teljesítményéhez júniusban is a járműgyártás és a villamos berendezések gyártása alágazatok jelentős bővülése járult hozzá a legnagyobb mértékben.

Hirdetés

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: „a gazdasági növekedést helyre kell állítani, ehhez az iparnak is jól kell teljesítenie. Emiatt biztató, hogy az ipari termelés egyre távolabb kerül mélypontjától, a kormány intézkedései egyre inkább éreztetik hatásukat”.

Az államtitkár hozzátette, hogy a munkahelyek megvédése, az ipari vállalkozások versenyképességének és teljesítményének megerősítése érdekében a kormány már több intézkedésről is döntött. A háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben jelentős segítséget jelentenek a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramon és a Széchenyi Kártya Programon keresztül elérhető olcsó források. Utóbbi esetében ráadásul a beruházási hitelkeretet duplájára, azaz 1 milliárd forintra emelte a kormány. Az ipari vállalkozásokat is segíti a gazdaságvédelmi akcióterv részeként bevezetett áramárplafon, valamint a SZÉP-kártya 200 ezer forintos keretemelése is.

Korábban írtuk