Beasley a sajtótájékoztatót azt követően tartotta meg, hogy francia és uniós tisztségviselők Rómában egyeztettek egy egyezményről, amely az élelemiszerellátás biztonságát hivatott szavatolni.

Hirdetés

A tájékoztatón a vezérigazgató – aki egyébként korábban Dél-Karolina republikánus kormányzója volt – kifejtette, hogy 8-9 milliárd dollárra lenne szüksége, hogy megbirkózzék a globális élelmiszerválsággal. Mint mondta: jelenleg mintegy 280 millió embert fenyeget éhínség. „Ez az egész világ gondja” – szögezte le.

„Nincs idő halogatásra” – fogalmazott hozzászólásában Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy a világ országainak össze kell fogniuk a globális élelmiszerválság megoldására.

A virtuális konferencia után a WFP közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrajnai háború tovább mélyíti az élelmiszerválságot, mivel megszakítja a mezőgazdasági termelést, és megnöveli az alapvető termények világpiaci árát. 

Korábban írtuk

A nyugati országok súlyos gazdasági szankciókat rendeltek el Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal szemben a február 24-én megindított ukrajnai háború miatt.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden Oroszországban a többi között arról beszélt, hogy a nyugati országok az éhínség elkerülése érdekében kénytelenek lesznek Oroszországból és Fehéroroszországból műtrágyát importálni az általuk bevezetett büntetőintézkedések ellenére. A fehérorosz elnök Vlagyimir Putyin orosz elnök társaságában a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen vett részt.

„Nekünk mindenféle műtrágyánk van, kálium-, nitrogén- és foszfáttartalmú is. Higgyenek nekem, csak kis idő kell, míg a világ elkezd éhezni” – hangoztatta Lukasenka.

„Ők (a nyugati országok vezetői) meg fogják érteni, hogy műtrágya nélkül nincs termés, higgyenek nekem, van kis szakértelmem ezen a területen” – mondta a termelőszövetkezeti elnökből lett fehérorosz államfő.

„Fintorogtak, fintorogtak, aztán az amerikaiak elkezdték elismerni, hogy az orosz műtrágyát sürgősen be kell engedni a piacaikra. Ezen a téren feloldották a tilalmat, igaz az árut egyelőre nem engedik tovább a kikötőkből” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelők és hamarosan az átlagemberek is elkezdik majd követelni e termékek importját.

Az Európai Unió május 8-án hatályba lépő ötödik szankciós csomagja egyebek között megtiltja európai vállalkozásoknak orosz műtrágya behozatalát. Az amerikai kormány már 2021 augusztusában szankciós listára helyezett több fehérorosz céget, köztük a szalihorszki Belaruszkalijt, amely a világ káliumalapú műtrágya-termelésének több mint 15 százalékát adja. Az amerikai szankciókat 2021 decemberében kiterjesztették a káliumalapú fehérorosz műtrágyák exportjával foglalkozó BKK cégre is.

Az EU ugyanakkor nem helyezte tiltólistára sem a Belaruszkalijt, sem a BKK-t, de betiltotta káliumklorid behozatalát Fehéroroszországból. Litvánia pedig felfüggesztette területén keresztül a fehéroroszországi káliumalapú műtrágyák tranzitját.