Magyarország eredményes gazdaságpolitikát folytatott az elmúlt évtizedben, éppen ezért a világszerte válságot okozó…

Posted by Schanda Tamás on Friday, January 8, 2021
Hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerint ezt támasztják alá a legfrissebb statisztikák és a lakosság, valamint a piaci szereplők megkérdezésén alapuló elemzések is.

A magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni, és ezt a 2010 óta eltelt időszak eredményei is bizonyítják. Közel egymillió munkahelyet hoztunk létre a járvány kitöréséig – tette hozzá.

„A koronavírus azonban nemcsak az emberek egészségét, hanem a megélhetését is veszélybe sodorta, ezért indítottuk el a soha nem látott volumenű gazdaságvédelmi akciótervet, amelynek segítségével több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédenünk, 26 ezerrel azonban még mindig kevesebb van, mint a pandémia előtt volt. Ezeket nem csak pótolni fogjuk, hanem további újakat is létrehozunk, ez ugyanis a magyar emberek és az ország érdeke” – fejtette ki az államtitkár.

A baloldal semmi perc alatt romba döntené ezeket az eredményeket – írta Schanda Tamás, aki szerint „őket mindig is csak a hatalom és a pénz érdekelte, nem a magyar emberek élete. Gátlástalanul kiszolgálták a külföldi cégeket, fillérekért eladták a magyar tulajdont, tisztes munka helyett segéllyel szúrták ki az emberek szemét.

Korábban írtuk

”Azt is láttuk, ők hogyan próbálták kezelni a válságot: sorozatos megszorításokkal, a családok, a nyugdíjasok és a vállalkozások megsarcolásával. Ha újra kormányra kerülnének, Gyurcsány és a csatlósai a 12 évvel ezelőtti állapotokat hoznák vissza. Ne hagyjuk!„ – figyelmeztetett az ITM államtitkára.