Hirdetés

Ralovich Zsolt főigazgató a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az intézmény első ütemben 171,8 millió forintot fordított a koraszülött osztály (perinatális intenzív centrum) fejlesztésére, amelyből a felújításra 165 millió forintot, új eszközök beszerzésére pedig 6,8 millió forintot fordítottak.

Az osztály teljes korszerűsítése magában foglalta 285 négyzetméternyi terület rekonstrukcióját, a padlózat és a nyílászárók cseréjét, nagyobb helyiségeket alakítottak ki, és lehetőséget teremtettek arra, hogy a koraszülöttekhez bejáró anyák kényelmesen tudjanak anyatejet fejni, átöltözni – ismertette a főigazgató.

Hozzátette: az újszülöttkori sárgaság hatékony gyógyítását szolgálató fototerápiás készüléket, fototerápiás kékfényágyat, valamint egy újraélesztő egységgel ellátott hordozható inkubátort és légzéstámogató készüléket is vásároltak.

A fejlesztés második ütemében az újszülöttosztályon, a gyermekágyas részlegen és a szülészeti osztályon folytatódnak a felújítások, és öt korszerű szülőágyat is vásárolnak majd.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a jó szülésélmény egy életre meghatározó, ezért döntött úgy a kormány, hogy tízmilliárd forintos keretösszeget biztosít a szülészeti osztályok megújítására. A cél – hangoztatta – hogy az ország mind a 78 szülészeti osztályán családbarát szülészet működjön.

Kiemelte, nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv egyes elemei iránt, a babaváró támogatást igénylők száma már meghaladta a 70 ezret, a nagycsaládos autóvásárlást igénylők száma pedig a 25 ezret.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár köszönetet mondott az osztályon dolgozók magas színvonalú munkájáért, és úgy fogalmazott, fontos, hogy minden feltétel adott legyen a koraszülöttek életben maradásához. Azt mondta, büszkeséggel tölti el, hogy a kórházi osztálynak olyan vezetője van Gyurácz-Németh Orsoly személyében, aki tízéves norvégiai tartózkodás után tért haza, és a kinti „jó gyakorlatot” át tudta ültetni az itthoni viszonyokra.

Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy 2010 óta a kormány kiemelten kezeli a családokat. A cél az – mondta -, hogy az 1981 óta tartó rossz demográfiai helyzet úgy javuljon, hogy ezt nem „idegen népesség, idegen kultúrák betelepítésével” oldja meg a kormány.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban tavaly 2247 gyermek született, közülük 281-et láttak el a koraszülöttosztályon; 195-en idő előtt születettek, a többiek valamilyen betegségük miatt kerültek erre az osztályra.