A Donghwa csoport úgy döntött, hogy első európai gyárát Magyarországon hozza létre. A 11 milliárd forintos beruházás 13…

Gepostet von Szijjártó Péter am Donnerstag, 3. September 2020
Hirdetés

A tárcavezető elmondta, hogy a Samsung SDI, az SK Innovation és más nagy koreai akkumulátorgyártók magyarországi beruházásai olyan beszállítói igényt teremtettek, amely a Dongwha magyarországi beruházását is kellőképpen indokolttá tette. Nagy verseny volt a beruházásért, tekintettel arra, hogy a Dongwha-csoportnak négy kontinensen vannak gyárai.

Ezúttal a vállalat azonban úgy döntött, hogy Európába hoz egy gyárat, így a csoport első európai gyára Magyarországon, Sóskúton jön létre mintegy 13 ezer négyzetméternyi termelő területtel, ahol részben az akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártják majd, részben pedig az akkumulátorgyártás során előálló oldószereket, vegyi anyagokat újrahasznosítják – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: öt évvel ezelőtt Magyarország a 26. helyen állt a világon abban a rangsorban, amelyet az elektromobilitáshoz kapcsolódó, alapvetően akkumulátort exportáló országokról készítettek, ám jelenleg már a 10.

Az elmúlt 4,5 évben, 2016 elejétől mostanáig, összesen 23 akkumulátor-gyártáshoz kapcsolódó beruházás érkezett Magyarországra. Ezek 1300 milliárd forintnyi beruházási értéket képviselnek és 6300 új munkahelyet teremtettek – mondta.

Korábban írtuk

Vezető pozícióban a koreaiak vannak, hiszen a Samsung SDI és az SK Innovation a világ legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitásait hozta, illetve hozza létre Magyarországon. És ennek a két nagy vállalatnak a beszállítói bázisa folyamatosan települ az országba – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy Magyarország együttműködése Koreával mindenfajta problémától mentes, a kereskedelmi forgalom az év első hat hónapjában a világjárvány ellenére további 16 százalékkal nőtt, a magyar export 26 százalékkal emelkedett, a kereskedelmi forgalom már június végére megközelítette a 2 milliárd dollárt.

Lee Si Jun, a Donghwa Enterprise elnöke videóüzenetben elmondta, hogy a Donghwa Sóskúton elektrolit és NMP finomító üzemet épít.

A Donghwa Magyarországon elsőként kezdi meg az NMP-finomítási (n-metil-2-pirrolidon – más néven NMP) tevékenységet, amely a másodlagos akkumulátor gyártása közben keletkező NMP-t fogja újrahasznosítani. Ez az erőforrások felhasználását csökkenti, környezetet kímél és az alapanyagárak csökkenéséhez vezet majd.

Az elnök szerint az ilyen jellegű erőforrás megosztás a Donghwa és Magyarország között hatékony együttműködést teremt majd. Ez egy fontos ugródeszka lesz Magyarországnak, hogy Európa élvonalába kerüljön az akkumulátor iparágban.

Aradszki András országgyűlési képviselő (KDNP) elmondta, hogy az általa képviselt Pest megye 1. számú választókerület örömmel fogadja azokat a beruházásokat, amelyek hozzá tudnak járulni a magyar gazdaság fejlesztéséhez, az ott dolgozó emberek jólétéhez és a települések fejlődéséhez.