Hirdetés

– Sokáig úgy tűnt, hogy a vírushelyzet miatti leállás nem teszi tönkre a világgazdaságot, vagy legalábbis a gyors helyreállás elhitette velünk, hogy nincs baj. Most mégis globális inflációval nézünk szembe. Mi okozza a drágulást? Beszélhetünk-e globális inflációról?

– Az infláció emelkedése épp annak a gyors helyreállásnak a mellékterméke, amit az elmúlt negyedévekben regisztrálhattunk. A kereslet nagyon dinamikusan emelkedett világszinten, amivel a kínálat nem tudott lépést tartani. Mindenki vásárolni szeretne, de a lezárások, korlátozások miatt globális hiány alakult ki például mikrochipekből vagy egyes alapanyagokból. Nem csak az alapanyagok, a szállítási költségek is drámaian, hétszeresükre emelkedtek egy év alatt. Ezt a helyzetet tetézte az elmúlt évtizedek legnagyobb energiaár-emelkedése, aminek a mértéke már a 70-es évek olajárrobbanásával vethető össze. A gáz ára november első felében az egy évvel korábbi szint közel 5,5-szeresére, míg az áramé közel négyszeresére növekedett. Persze a 70-es évtized óta az energiahatékonyság sokkal jobb lett, és az energiamix is átalakult, ezért más lesz várhatóan a folyamat eredménye, mint 50 évvel ezelőtt. Az árak emelkedése globális jelenség, amit jól tükröz, hogy Egyesült Államokban 31 éves csúcsra, 6,2 százalékra emelkedtek a fogyasztói árak októberben, és Németországban is közel 30 éves rekordszintre, 4,5 százalékra nőtt az infláció. De a régiónkban Csehországban is historikusan magas, az elemzői várakozásokat is meghaladva 5,8 százalékos az árindex. Lengyelországban októberben 6,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, míg Litvániában 8,2 százalékos éves áremelkedést regisztráltak.

– A Twitter vezérigazgatója hiperinflációt emlegetett néhány hete, miután az áremelkedések üteme harmincéves csúcsot döntött. Az ENSZ számításai is azt mutatják, hogy az élelmiszer ára több mint harminc százalékkal nőtt az elmúlt évben. Tényleg a hiperinfláció irányába tartunk?

– Ne tévesszük össze az inflációt és a hiperinflációt. A hiperinfláció olyan extrém jelenség, ami jellemzően csak háborúk, gazdasági és társadalmi kataklizmák miatt alakult ki a múltban. Jelenleg számos nemzetközi tényező odahat, hogy nőjön az infláció, de hiperinflációra utaló jelek nincsenek. Az alapanyag- és energiaköltségek magasan tartják a termelői árakat, amelyek begyűrűznek a fogyasztói árakba. Ilyenkor elsődleges fontosságú, hogy elkerüljük az áremelkedés pszichológiai hatásait, a várakozások növekedését, mivel ez olyan visszacsatolásokat eredményezhet, amik tartóssá tehetik az árak növekedését. Amennyiben ebben sikeresek leszünk, akkor már láthatók olyan jelek, amelyek gátat vetnek az inflációnak. A nyersanyagárak érzékenyen reagálhatnak arra, ha a kereslet a nagy országokban lelassul. Európában a német növekedés a legfrissebb adatok szerint lassabb lett a vártnál, és a kínai ingatlanpiac is aggasztó jeleket mutat, ami csökkentheti az ipari fémek iránti keresletet. A költségvetési és monetáris politikák pedig hol gyorsan, hol lassan elindulnak vagy már el is indultak a konszolidáció útján. Ezért az elsődleges vagy közvetlen hatások fokozatosan kifutnak, és a kérdés, hogy lesz-e ezeknek tartósabb, másodkörös hatása. Ez persze alapvetően a gazdaságpolitikai szabályozáson és a hitelességen múlik.

Korábban írtuk

– Mi a jó és mi a rossz forgatókönyv a jelenlegi helyzet megoldására? Milyen eszközök vannak arra, hogy megfékezzék az inflációt?

– Az infláció jelenlegi gyorsulása alapvetően külső tényezőkből fakad, az egész világ szembesül az árak emelkedésével. A jegybankok az energiaárak azonnali inflációs hatását nem tudják mérsékelni, viszont fel kell lépniük az ellen, hogy ebből tartósan magas infláció alakuljon ki. Ezt a feladatot pedig minden országban el kell végezni, de a szükséges beavatkozás mértéke országonként eltérő. A jegybankok jellemzően már léptek is. A Magyar Nemzeti Bank az első között kezdte meg a harcot az infláció ellen, amit egyre több feltörekvő ország követett az elmúlt hónapokban. Ezzel szemben a globálisan meghatározó jegybankok (a Fed és az Európai Központi Bank, EKB) egyelőre kivárnak a monetáris politikai irányultság változásával. Bár a jegybankok elsődleges feladata az árstabilitás elérése és fenntartása, manapság nagyon fontos megtalálni a két gazdaságpolitikai ág (monetáris és fiskális) egyensúlyát, hogy megfelelő mértékben támogassák a fenntartható gazdasági növekedést, emellett pedig megőrizzék az egyensúlyt. Ez az egyensúly a feltétele annak, hogy az első körös, közvetlen hatások lecsengését követően az infláció visszatérjen a megfelelő szintekre.

– Meddig tart, meddig kell kibírni? Egyes szakértők egy évtizedet jeleznek előre, vannak, akik szerint maximum a jövő év végéig tart az áremelkedés. Egyik sem túl jó hír.

– A nyersanyagok és energiahordozók árának emelkedését nagyon nehéz megjósolni. Ha megnézzük a jövő évi adásvételekre vonatkozó határidős árakat, akkor azt látjuk, hogy a befektetők csökkenést várnak a nyersanyagárakban. Ha ez bekövetkezik, akkor fokozatosan megszűnik a közvetlen inflációs nyomás. Ezzel összhangban a legtöbb jegybank a jövő év folyamán az infláció fokozatos mérséklődésére számít. Annak érdekében, hogy az infláció csökkenése megfelelő mértékű legyen, meg kell előzni az úgynevezett „másodkörös” inflációs hatások kifejlődését, azt, hogy a vállalatok már csak megszokásból is árat emeljenek. A verseny és a jegybankok politikája arra ösztönzi majd a vállalatokat, hogy áremeléseiket alacsonyabb szinten tartsák. A piacgazdaság rugalmas rendszer, a kínálat képes alkalmazkodni a megváltozott keresleti viszonyokhoz.

– Akik szerint csak átmeneti az infláció, és hamarosan véget ér, azok azt mondják, az pörgeti a drágulást, hogy a lezárások feloldása után megugrott a kereslet, a kínálat pedig még nem talált magára. Azonban a bizakodó jóslatokra árnyat vet, hogy újabb nagy lezárások veszélye fenyeget, ráadásul Kína a közelgő téli olimpia miatt nagyon szigorú intézkedéseket vezet be. Ez azt jelenti, hogy az optimista forgatókönyvvel kár is számolni?

– A világgazdaság példátlanul gyorsan lábalt ki a koronavírus-válságból. A megfelelő kormányzati és jegybanki intézkedésekkel, valamint a gazdasági szektor rugalmassága révén gyorsabban sikerült túl lenni e válság közvetlen hatásain, mint bármikor korábban. Az infláció emelkedése éppen ennek a gyors helyreállásnak az ára. A további gyors gazdasági növekedésre azonban valóban árnyak vetülnek, ami várhatóan az inflációt is lassítja. Ezek közé tartozik a járvány újabb hulláma, Európában a német, Ázsiában pedig a kínai gazdaság lassulása. Ez a keresleten keresztül inkább csökkentheti középtávon az áremelkedés mértékét. Mindehhez hozzá kell venni, hogy az inflációs környezet megváltozása miatti szigorodó monetáris politika következtében a reálkamatok magasabbak lesznek, mint a válság előtt. Így a világgazdaságnak fel kell készülnie, hogy magasabb reálkamat mellett is tartós növekedési pályán tudjon haladni, ehhez pedig kulcs a versenyképesség javítása, a zöld- és digitális átmenet előmozdítása.