Nagy István a 3. Őszköszöntő jótékonysági szabolcsi almanap megnyitó ünnepségén elmondta, a vidékfejlesztési program kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatra a magyar almatermés legnagyobb részét adó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több mint 770 termelő pályázott sikeresen.

Hirdetés

A tárcavezető emlékeztetett: Magyarország almatermése egy átlagos évben 500-600 ezer tonna közötti, de az elmúlt 15 évben ez a mennyiség 170 ezer és 780 ezer tonna között ingadozott. Tavaly a kedvezőtlen időjárási hatások miatt körülbelül 400 ezer tonna alma termett, ebből 270 ezer tonna ipari, 130 ezer tonna pedig étkezési alma volt.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a termelésbiztonság, a termelékenység és a piaci versenyképesség növelése csak a termesztési technológia fejlesztésével valósítható meg. A kormány célként határozta meg a mezőgazdasági termék-előállítás klímaállóvá tételét, az almánál pedig az elmúlt öt évben arra törekedett, hogy az ültetvénytelepítési programmal minél több almaültetvény újulhasson meg – tette hozzá.

Nagy István arról beszélt: az alma jelentősége az elmúlt években sem csökkent az agrárgazdaságban, a citrusfélék és a banán mögött az alma a világ harmadik legjelentősebb gyümölcsévé vált.

A szabolcsi alma a magyar agrárgazdaság emblematikus gyümölcse, a hazai gyümölcstermesztés fontos terméke, emellett gazdaságilag sem elhanyagolható előnye, hogy ebben a térségben sokan élnek a termesztéséből – mondta a miniszter.

Az eseményen Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a szabolcsi almának „nagy becsülete van”, Román István kormánymegbízott pedig arról beszélt, hogy a kormányhivatal az Agrárminisztérium és a Miniszterelnökség támogatásával kiadványt jelentetett meg a szabolcsi almáról. A kötetben többi között a gyümölcs történetét, élettani hatásait és a helyi termesztési tapasztalatokat ismerhetik meg az olvasók, de több receptötlet és kulturális érdekesség is megtalálható benne.

A jótékonysági almaszedésen a megye több politikusa és közéleti személyisége vett részt, a leszedett gyümölcsöt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon keresztül juttatják el rászoruló családokhoz.

Korábban írtuk