Kiemelték, Nagy Márton javaslatára és a bankszövetség támogatása mellett a kereskedelmi bankok 2023. október 9-től önkéntes kamatplafont alkalmaznak. Az önkéntes kamatplafon – a lényegesen kedvezőbb feltételek okán – a vállalkozások és a családok számára több millió forintos megtakarítást jelenthet.

Hirdetés

A csütörtöki megbeszélés alkalmával a felek áttekintették az elmúlt hetek tapasztalatait. Megállapították, hogy az önkéntes kamatplafon bevezetését a piaci szereplők kedvezően fogadták, így érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon újra beindulhasson a piaci alapú hitelezés – ezzel is támogatva a gazdasági növekedés helyreállítását – írják a közleményben.

Kitértek arra, a gazdaságfejlesztési miniszter a jegybank kamatdöntése kapcsán kiemelte, hogy a vállalkozásokat érintő kamatstop kivezetésére és a lakossági kamatstop felülvizsgálatának megkezdésére – a kormány vállalásának megfelelően – akkor nyílik lehetőség, amennyiben a jegybanki alapkamat egy számjegyűre csökken.

A jegybanki alapkamat csökkentése ugyanakkor szükségessé tette az önkéntes kamatplafon felülvizsgálatát, így a felek abban állapodtak meg, hogy november 2-től az újonnan szerződött vállalkozói forgóeszközhitelek esetében az önkéntes kamatplafon mértéke 12 százalékról 11,5 százalékra csökken, míg a lakossági lakáscélú hitelek (új és használt lakóingatlan vásárlása, felújítása) továbbra is maximálisan 8,5 százalékos THM szinten érhetők el az ügyfelek számára. Utóbbi mértéke egy újabb jegybanki döntés esetén, várhatóan december során csökkenhet – írták a közleményben.

Korábban írtuk

A tájékoztatás szerint az előzetesen megállapított menetrendnek megfelelően megkezdődött a banki digitalizációt érintő konkrét javaslatok megtárgyalása. A javaslatok kapcsán a miniszter kiemelte, hogy a magyar gazdaság versenyképességének megőrzéséhez kettős transzformációra van szükség, azaz a vállalkozásoknak, gazdasági szereplőknek nemcsak a zöld átállást, hanem a digitalizációt is végre kell hajtaniuk. Ehhez jelentős lökést adhat a banki ügyintézési folyamatok digitalizációja, valamint például a fintech megoldások és a mesterséges intelligencia alkalmazása. Ezeket a lehetőségeket – tekintettel arra, hogy jelentős növekedési potenciált jelentenek – minél erőteljesebben ki kell aknázni. Ezért a banki digitalizációs törekvésekkel a minisztérium egyetért.

A közleményben rámutattak arra, október 1-jén a kereskedelmi bankok megkezdhették a lakossági tájékoztatólevelek kiküldését. Nagy Márton hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a lakosság minél hamarabb kézbe vehesse és tanulmányozhassa a megtakarításának értékmegőrzését segítő információkat. Mindemellett a miniszter tájékoztatást adott a Bankszövetség képviselői számára a kormány legújabb családtámogatási döntéséről, a csok pluszról. Arra kérte a kereskedelmi bankokat, ahogy eddig, továbbra is aktívan működjenek közre a családok otthonteremtésében.

Az egyeztetések a jövőben is folyamatosak lesznek – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.