Fotó: kardinal41/Shutterstock.com
Hirdetés

Kétségkívül számít az állami támogatás, ám ennél is fontosabb az az ökoszisztéma, amelyben könnyű képzett munkaerőt találni, és az egyetemek bővelkednek a kutatási projektekben – indokolja az ABC azt, hogy a Bosch Magyarországon építi a jövőt.

Azt írják, hazánkban valóban létezik az állam-egyetem-vállalat hármassága, amely elkötelezett az autóipar iránt, ennek eredménye pedig nem más, minthogy a világ egyik legnagyobb autóipari vállalata újra és újra befektet az országban lévő termelési és kutatás-fejlesztési központjába.

A cikk beszámol arról is, hogy a Bosch magyar leányvállalata 2,4-szer nagyobb árbevételt ért el, mint a spanyol, miközben a kutatásra fordítandó költségvetés 20 százalékkal nőtt, és már Kaliforniából is képes munkaerőt elcsábítani.

A szerző szerint az új budapesti K+F központ 90 ezer négyzetmétere olyan, mintha a Google-nél dolgoznának az emberek.

Ennek biztos nem örülnek a német Spiegel szerkesztőségében, ahol az elmúlt napokban több háborgó cikk is született arról, hogy Magyarország végül megkaphatja a neki tényszerűen járó uniós forrásokat.

(forrás)

Korábban írtuk