Július 15-én lezárult pályázaton kizárólag a vidéki szálláshelyek indulhattak, a konstrukció egyszerűsített eljárásban biztosít fejlesztési lehetőséget minden, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (Ntak) regisztrált magán-, és egyéb szálláshely üzemeltetőnek – ismertette a vezérigazgató.

Kiemelte: a pályázók 84 százaléka nyertes lett, nekik a támogatói döntésről szóló értesítéseket csütörtöktől kezdik kiküldeni e-mailben. A nyerteseket a hónap végéig értesítik, a teljes támogatást augusztus végéig mindenkinek elutalják – közölte Guller Zoltán.

Guller Zoltán kitért arra, hogy a pályázatokban vállalt fejlesztést, beruházást a kedvezményezetteknek legkésőbb idén év végéig kell befejezniük. A támogatásból a vidéki Magyarország szálláshelyei szobáinak mintegy 40 százaléka lesz felújítva, így több mint 62 ezer szoba várja majd a magyarokat és külföldieket megszépülve. A forrásból bármilyen korszerűsítésre lehet költeni, bútorcserére, napelemre, vagy lehet bővíteni, szaunát, medencét építeni, egyedül forgóeszközt nem lehet vásárolni – mondta.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
Hirdetés

Közlése szerint a vidéki Magyarországon 19 883 egyéb-, és magánszálláshely működött 2019-ben. A Kisfaludy-programmal ötezer új ilyen szálláshelyet regisztráltak vidéken az Ntak rendszerbe, azaz „vált láthatóvá”, ami szintén az ágazat fejlesztését segíti – mutatott rá, mivel a támogatás okán így már csaknem 25 ezer magán és egyéb szálláshely működik Magyarországon.

Emlékeztetett: a kormány 2017-ben indította el a Kisfaludy-programot, ebből nagyjából 300 milliárd forintos keretösszeg célozta a vidéki szálláshelyek megújítását. A Kisfaludy-programmal már több száz vidéki panzió újult meg, idén további több száz panzió felújítása fejeződik be, valamint több tucat szálloda újult meg – sorolta.

Kitért arra, hogy a vidéki Magyarországon a Kisfaludy-program különböző szálláshely-fejlesztési pályázatain eddig 295 milliárd forintot használtak fel a szálláshely-kínálat megújítására. Ebből nagyjából 200 milliárd forint az állami támogatás, a régiónként eltérő önerő mértéke pedig több mint 100 milliárd forint, amit a vidéki szállodák, panziók, magánszálláshelyek költenek el fejlesztésekre – ismertette.

Korábban írtuk

A kempingek fejlesztése még hátravan a Kisfaludy-programból a vezérigazgató közlése szerint, ezt 5 milliárd forint keretösszeggel még az idén kiírják, néhány hónapon belül.

Guller Zoltán közölte: egyszerűsített elszámolás vonatkozik a pályázati források felhasználására, az MTÜ szúrópróbaszerű ellenőrzést tart a megvalósítást követően.