A politikus kiemelte: az utóbbi évtizedekben Európa „abba az elkényelmesítő tudatba ringatta magát, hogy a 20. századi konfliktusoknak vége van”, ez az elmélet pedig az idei év elején megdőlt, amikor kitört az ukrajnai háború. „Ez rávilágít arra a tényre, hogy Európának más olyan térségei is vannak, amelyek hordoznak sebeket a múltból, amely sebek bármikor, bármilyen formában feltépődhetnek” – húzta alá.

Hirdetés

Magyar Levente felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány ezt már évekkel ezelőtt felismerte, és ezt szem előtt tartva elkezdett egy építkezést és kapcsolatépítést azokkal az országokkal, „amelyeknek a biztonsági helyzete alapvető kihatással van Magyarország helyzetére”. Így Bosznia-Hercegovinával, azon belül pedig kiemelten a többségében szerbek lakta országrésszel, a boszniai Szerb Köztársasággal alakult ki szoros együttműködése Budapestnek. Mindezek után a magyar kormány úgy döntött, eleget tesz a Banja Luka-i megkeresésnek, és a határon túli magyar térségekéhez hasonló gazdaságfejlesztési programot indít a térségben – magyarázta Magyar Levente.

A miniszterhelyettes közölte, a benyújtott pályázati jelentkezéseket a következő néhány hétben elbírálják, az elkövetkezendő hónapokban pedig ki is fizetik a támogatási összegeket, amelyekből a boszniai gazdálkodók tudnak „mezőgazdasági műveléshez szükséges eszközöket vásárolni Magyarországról”. Magyar Levente egyben rámutatott, hogy ez a program így nemcsak a boszniai gazdaságot és a termelőket segíti, hanem „hozzájárul az egész régió prosperitásához, és ezáltal a stabilitásához”.

„Ez egyben magyar exportösztönzési program is, mert minden gép, amelyet itt támogatással megvesznek majd a helyi gazdák, Magyarországon készül. Ez alapfeltétele a programnak. Ily módon a magyar gazdaságot is segítjük egy olyan kritikus időszakban, amely az orosz-ukrán konfliktus miatt előállt, és egész Európát rendkívül nehéz helyzetbe helyezi” – állapította meg.

Korábban írtuk

Magyar Levente végül leszögezte: a magyar kormány hisz abban, hogy „Közép-Európa csak úgy lehet erős, ha az azt alkotó országok és entitások erősek”. Hozzáfűzte: „ha Bosznia-Hercegovina stabil és biztonságos, akkor ez Magyarországra is kihat, és így tud Közép-Európa egységesen fejlődni a következő években, amint lezárul a mindannyiunkat fenyegető háború keleten”.