Mivel Oroszország egy tervezett éves karbantartás miatt teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást – és azt sokak szerint nem is tervezi újraindítani -, megkezdődött a harc az ország energiaellátásának utolsó morzsáiért.

Hirdetés

Robert Habeck német gazdasági miniszter már korábban kijelentette, hogy a magánszemélyek élveznének elsőbbséget, amennyiben a jelenlegi válság annyira elfajulna, hogy nem minden fogyasztót tudnák ellátni, és azt mondta, inkább leállítaná az ipart annak érdekében, hogy az emberek a tél folyamán is képesek legyenek befűteni otthonaikban.

Azonban már legalább egy német ipari csoport megtámadta ezt a döntést: az ország vegyipari szövetsége (VCI) azt követeli, hogy a vállalkozásokat helyezzék előtérbe a fogyasztókkal szemben.

„Mi értelme lenne, ha a háztartások továbbra is kapnának gázt, de nem tudnának fizetni érte?” – írja a Der Spiegel szerint a szövetség vezetője, Christian Kullmann, aki azt állítja, az ipar működése „fontosabb a társadalom számára, mint a magán-gázellátás teljes biztosítása”.

(forrás)

Korábban írtuk