Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Szakács Tamás tájékoztatása szerint a december végére befejeződő teszteket követően januárban kezdődik meg a gyártás: a termelés felfutásával – várhatóan másfél éven belül – akár évi 40-50 millió darab kedvező élettani hatású, úgynevezett okosélelmiszer szendvicsalap és péksütemény készülhet az üzemben.

Hozzátette: a több mint húsz éve saját forrásra alapozott Okos Élelmiszer (Smart Food) elnevezésű kutatási programjuk során született sütőipari termékek aktív élettani előnyöket nyújtanak a fogyasztóknak, többek között az immunrendszer normál működésének támogatásával, az emésztési folyamat javításával.

Az első brand, a Vitajó cipó formátumai több mint négy éve kerültek a piacra, ma már évi több mint 2 milliárd forint forgalmat generálnak Magyarországon. A cégcsoport speciális gyártói-piaci franchise rendszert épített, illetve épít ki a termékek elterjesztése érdekében itthon és külföldön – jegyezte meg a szakember.

Az új debreceni üzem a tervek szerint kizárólag okos élelmiszereket gyárt majd – mondta Szakács Tamás megjegyezve, hogy elsőként a Vitajó márka új szendvicsalapjaival és péksüteményeivel ismerkedhetnek meg a vásárlók. A portfólió kiszélesítésére a piaci visszajelzések alapján folyamatosan kerül sor.

Korábban írtuk

A csaknem 380 embert foglalkoztató Hajdúsági Sütödék-csoport a tavalyi 7,7 milliárd forint után az idei évet várhatóan 8,1 milliárd forint árbevétellel zárja, adózás előtti eredménye pedig meghaladja a 200 millió forintot. Az egymilliárd forintból megvalósult beruházás műszakonként átlagosan 16 új munkahelyet teremt – jelezte a vezérigazgató.