Hirdetés

A nemzetközi hitelminősítő a 14 oldalas tanulmányban közölte: az idén még 3 százalékos, jövőre azonban 1,7 százalékra lassuló globális GDP-növekedéssel számol reálértéken.

A Moody’s kiemeli, hogy az ukrajnai háború kezdete előtt, februárban kiadott előző prognózisa Közép- és Kelet-Európában a térségi szintű hazai össztermék átlagosan 4,5 százalékos bővülését valószínűsítette 2023-ra, új előrejelzése szerint azonban ezt 1,3 százalékra csökkentette.

Nyugat-Európában a hitelminősítő 2023-ban átlagosan 0,4 százalékos egész éves GDP-visszaesést vár a korábbi előrejelzésében szereplő 1,9 százalékos növekedés helyett.

A Moody’s hangsúlyozza, hogy összességében Európában várja a legnagyobb mértékű lassulást, tekintettel az orosz fölgáz- és nyersolajszállítások csökkenésére és az ebből eredő magas energiaárakra.

Korábban írtuk

A ház jövőre az amerikai gazdaságban is mindössze 0,4 százalékos egész évi GDP-bővülést vár.

A cég keddi tanulmánya szerint a legsérülékenyebbek azok az államadósok, amelyek még nem tértek teljesen magukhoz a koronavírus-világjárvány sokkjából.

Az elemzés kiemeli: a Moody’s által államadós-besorolásokkal ellátott 143 gazdaságnak több mint az egyharmadában legalább 8 százalékkal kisebb lesz a 2023-ban megtermelt hazai össztermék annál az értéknél, amelyet a hitelminősítő a koronavírus-járvány előtt valószínűsített a jövő évre ezekben a gazdaságokban.

A Moody’s a minap negatívra rontotta az addigi stabilról hat európai bankrendszer, köztük a magyar bankszektor kilátását is, elsősorban azzal az indokkal, hogy ezekben a gazdaságokban tovább romlanak a működési feltételek, és ez gyengíti a bankok kinnlevőség-portfolióinak minőségét, nyereségességüket és finanszírozási hozzáférésüket.

A cég a magyar mellett a német, az olasz, a cseh, a lengyel és a szlovák bankrendszer kilátását módosította negatívra.

A magyar bankrendszerről összeállított külön elemzésében a Moody’s közölte, hogy várakozása szerint a magyar hazai össztermék növekedési üteme az idei évre valószínűsíthető 5,5 százalékról 2023-ban 0,8 százalékra lassul.

A Moody’s tavaly szeptember 24-én egy fokozattal a jelenleg is érvényes „Baa2”-re javította a magyar államadós-osztályzat besorolását, amelynek kilátása azóta is stabil.

Az utóbbi napokban más nagy londoni házak is a korábbiaknál számottevően komorabb előrejelzéseket adtak a világgazdaság jövőre várt teljesítményére a romló globális kondíciók miatt.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő markánsan felülvizsgált új negyedéves prognózisában 2022-re 2,4 százalékos, 2023-ra 1,7 százalékos növekedést valószínűsített a világgazdaságban.

A cég a globális GDP-érték idei növekedésére szóló előrejelzését 0,5 százalékponttal, a jövő évit egy teljes százalékponttal csökkentette az előző negyedéves prognózisához képest.

A Fitch londoni elemzői az euróövezetben jövőre 0,1 százalékos egész éves átlagos visszaesést, Kínában az idén mindössze 2,8 százalékos, jövőre is csak 4,5 százalékos gazdasági bővülést várnak.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics új előrejelzésében közölte: elsősorban a reálbérekre nehezedő nyomás, az emelkedő kamatok, valamint a befektetési eszközök és a lakóingatlanok áreséséből eredő negatív vagyoni hatások miatt azzal számol, hogy az Egyesült Államok, Kanada, az euróövezet és Nagy-Britannia egyaránt recesszióba kerül 2023-ban.