A közlemény szerint a felek a megbeszélésen áttekintették a Suzuki nemzetgazdaságban betöltött szerepét és az aktuális gazdasági folyamatokat. Nagy Márton elismerését fejezte ki a Magyar Suzuki Zrt. teljesítményét és térségi szerepét illetően.

Hirdetés

Kiemelte, hogy a Magyarországon 1991 óta jelenlévő vállalat ma már hibrid autókhoz szükséges technológiát is képes gyártani, 31 év alatt a Magyar Suzuki Zrt. az ország egyik legnagyobb árbevétellel rendelkező vállalatává vált, amely öt kontinens több mint 120 országába képes exportálni, a foglalkoztatottak száma pedig megközelíti a 3 ezret.

A gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte, hogy Magyarország gazdaságstratégiája beruházás és exportvezérelt, a tőkevonzó képességet meg kell őrizni. Ehhez új iparstratégia készül, amelyben a hazai járműipar kiemelt szerepet kap. Az ágazat szereplőinek tapasztalatait meg kell ismerni, figyelembe kell venni.

Nagy Márton hozzátette, hogy Japán hazánk hetedik legnagyobb tőkebefektetője volt 2020-ban, a keletről érkező tőkebefektetések pedig egyre nagyobb jelentőséggel bírnak, 2021-ben az FDI harmada már Ázsiából érkezett.

A magyar kormány minden beruházást, fejlesztést üdvözöl, amely nagyobb teljesítményt és új munkahelyeket hoz létre. A fejlesztések elősegítése érdekében a felek megállapodtak abban, hogy az egyeztetéseket a jövőben is folytatni szükséges – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményében.

Korábban írtuk