Fotó: ShutterStock.com/THICHA SATAPITANON (illusztráció)
Hirdetés

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a legnagyobb tétel az szja-visszatérítés: a gyermeket nevelő szülők együttesen 600 milliárd forintot kapnak vissza, többségük már február közepéig hozzájut az őt megillető összeghez.

„Az intézkedés történelmi és egyben kulcsfontosságú. Egyrészt soha ilyen jelentős egyszeri visszatérítésről nem rendelkezett még magyar kormány, másrészt a folyósítás segíthet a családoknak abban, hogy az ország anyagi értelemben is maga mögött hagyja a koronavírus-járvány negyedik hullámát” – fogalmazott.

A jövő évi adócsökkentések között kiemelte, hogy az átlagbér mértékéig szja-mentességet kapnak a 25 évnél fiatalabbak, ami összesen 140 milliárd forintot jelent több mint negyedmillió fiatalnak. Ugyanekkor jelentős vállalkozói adócsökkentés is életbe lép: a szociális hozzájárulási adó mértéke 2,5 százalékponttal mérséklődik, és megszűnik a szakképzési hozzájárulás, ami együttesen 600 milliárdos adócsökkentésnek felel meg – ismertette a részleteket Tállai András.

Kitért arra, hogy jövőre 20 százalékkal 200 ezer forintra nő a minimálbér, ami összességében sok százezer munkavállaló fizetését emeli meg. Megjegyezte, hogy a béremelést az adócsökkentés segítségével könnyebben kigazdálkodhatják a vállalkozások.

Korábban írtuk

Érdemi adócsökkentést kapnak jövőre a kivások is, 10 milliárd forintos adóelengedést hoz, hogy a kiva kulcsa tíz százalékra mérséklődik. Ennél jóval nagyobb, 150 milliárdos megtakarítást jelent az érintetteknek, hogy a kormány meghosszabbítja a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adó kedvezményét – mondta.

„A kisvállalkozások jövőre is maximum egy százalék adót fognak fizetni, s ebből a kormány nem enged. Nincs az a baloldali adóemelő törekvés, amely egy ilyen helyzetben, mint a mostani, eltérítheti a kormányt a kisebb cégek adójának mérséklésétől” – szögezte le Tállai András.