Hirdetés

A KSH adatai ugyanakkor rávilágítanak, hogy a háború és az elhibázott, rendkívül káros szankciók egyre jobban éreztetik hatásukat, hiszen az energia és az alapanyagok drágulása, az európai gazdasági konjunktúra megtörése visszavetik a termelő vállalatok teljesítményét is.

A kormány nem hagyja magára az ipari szektort sem, a létrehozott gazdasági védvonal mára már meghaladja a 2 ezer milliárd forintot. A recesszió elkerüléséhez, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédéséhez meg kell őrizni az ipari vállalatok stabilitását és versenyképességét. „Ennek érdekében olcsó hiteleket biztosítunk a Széchenyi Kártya Programon keresztül, kiterjesztettük a kamatstopot, Gyármentő Programot és ehhez kapcsolódó hitel- és garanciaprogramot indítottunk, valamint kiemelten támogatjuk az energiaintenzív kkv-kat”.

A kormány azonban itt nem áll meg – folytatta a miniszter – új iparpolitikával 21. századi gazdaságot hoz létre: „csökkentjük az energiafüggőséget, ösztönözzük a tőkebeáramlást, újragondoljuk a stratégiai ágazatok rendszerét, megerősítjük a hazai tőkét. A legfontosabb azonban a béke és a káros szankciók megszüntetése, csak így állítható helyre az európai konjunktúra” – hangsúlyozta a közleményében Nagy Márton.

Korábban írtuk