Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Mun Dzse In dél-koreai államfő és Orbán Viktor magyar kormányfő kezet fog a V4-Dél-Korea csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. november 4-én
Hirdetés

A magyar kormányfő kiemelte: öt sikertörténet találkozott itt, Budapesten; a közép-európai gazdaságok is „szép éveket” tudhatnak maguk mögött, és szép kilátásaik vannak, Dél-Korea pedig a világbajnokok közé tartozik a növekedés és a technológiai fejlődés tekintetében.

Elmondta: az elmúlt öt évben a visegrádi országok és Korea közötti kereskedelmi forgalom 40 százalékkal nőtt, a világgazdaság tavalyi, „fekete évében” is tovább növekedett, és először érte el a történelem során a 20 milliárd dollárt.

Kifejtette: Koreának 1600 milliárd dolláros GDP-je van, a V4-ek GDP-je pedig összesen 1100 milliárd dollárt tesz ki. „Ha egy ország lennénk, akkor a V4-ek is, éppúgy, mint Korea, tagjai lehetnének a G20-nak” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Szavai szerint ez jól mutatja, hogy Dél-Koreának, illetve a V4-eknek hasonló dimenzióból van rátekintése a világgazdaságra.

Kiemelte: a találkozó időzítését az magyarázza, hogy mindannyian úgy érezték, új világgazdasági korszak van alakulóban; óriási a verseny a világban a termelési kapacitások újraosztásáért, a pandémia miatt bezárt kapacitásokat ugyanis nem ugyanott nyitják újra, ahol korábban létrejöttek.

Nagy részük mozog, új helyet keres, és „mi, a V4 országai beneveztünk ebbe a versenybe, a világ beruházásainak minél nagyobb részét szeretnénk” a visegrádi négyek területére vonzani – jelentette ki. Hozzátette: Dél-Korea ismert arról, hogy az innováció egyik vezető állama, a V4-ek is szeretnék ezt a világgazdasági korszakváltást a maguk javára kihasználni.

Orbán Viktor közölte: a találkozón megkérték a koreai elnököt, hogy kövesse figyelemmel a V4-ek legnagyobb közös gazdasági vállalkozását, a V4 gyorsvasút megépítését. Jelezte: egy 800 kilométer hosszú vasútipálya-beruházásról van szó, a négy fővárost kötnék össze gyorsvasúttal, és 12 órás menetidőt akarnak 5 órásra csökkenteni. Reményét fejezte ki, hogy ez a beruházás felkelti a koreai ipar érdeklődését is.

Kitért arra is: azt remélik a mostani találkozótól, hogy Dél-Korea és a V4-ek között az együttműködés a gazdaságon túlmutatóan tudományos és technológiai területekre is ki fog majd terjedni.

A magyar miniszterelnök kitüntetésnek és megtiszteltetésnek nevezte, hogy a V4-ek fogadhatták a koreai elnököt. Mint mondta, ez a magyarok számára különösképpen így van, mert „rokon népként tartjuk egymást számon”. Felidézte: 1892-ben vette föl a diplomáciai kapcsolatot Magyarország az akkori királysággal. Sajátos hangulatot adott a megbeszéléseknek az is, hogy egy olyan elnököt köszönthettek, aki maga is harcolt a szabadságért és a demokráciáért – fűzte hozzá.

Jelezte: a megbeszélésen globális kérdések is szóba kerültek, a klímapolitika, az afganisztáni helyzet és annak következményei is.

Még szorosabbá teszik az együttműködést a V4-gyel

Az együttműködés a V4 és Dél-Korea között egyre erősödik, és az országok vezetői elkötelezettek, hogy még szorosabbá tegyék a kapcsolatokat – mondta a dél-koreai elnök. Mun Dzse In kiemelte: nyitott gondolkodással a visegrádi vezetők megmutatták a V4-es együttműködés erejét.

Úgy vélte, sok a hasonlóság a visegrádi térség és Dél-Korea között, a hidegháború után a gyors demokratizálódás, gazdasági fejlődés volt jellemző mindjét helyen. Béke és harmónia határozza meg a kapcsolatokat a V4 és Dél-Korea között, a visegrádi csoport Dél-Korea számára fontos kereskedelmi partner, befektetési célpont, sok jelentős dél-koreai cég van itt jelen – mutatott rá.

Korábban írtuk