Fotó: Széchenyi Alapok, Facebook
Hirdetés

Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, az idei tanévnyitón jelentette be, hogy Óbuda Uni Venture Capital Zrt. (ÓUVC) néven az egyetem és partnerei Magyarországon eddig egyedülálló céget indítottak. Az új befektetőcégbe a Széchenyi Alapok Zrt. mellett az egyetem fenntartója és egyben az alapkezelő tulajdonosa, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány is beszállt – írják.

Közlésük szerint a kezdeményezés célja az, hogy gyakorlati kitörési lehetőséget teremtsen felsőoktatási intézményben alkotó professzorok és hallgatók ötleteiből induló, gyors fejlődésre hivatott vállalkozások számára elsősorban a robotika, a medtech, a mesterséges intelligencia, a smart technológia és a kiberbiztonság területén.

„Az innovációnak elsősorban akkor van értelme, ha az végül a gyakorlatban is megvalósul”

– állítja Deme Géza, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

Az új cég a résztevő tulajdonosok technikai, technológiai és üzleti hátterét felhasználva olyan, ígéretes startup vállalkozásokba fektet majd be, melyek hathatós pénzügyi és vállalkozási segítséggel jelentős értéknövekedést érhetnek el. Az innovatív, úgynevezett „venture studio” modell segítségével ezek a vállalkozások a kezdeti befektetésen túl hiánypótló szaktudást, üzleti tapasztalatokat és kapcsolatokat is nyerhetnek a tranzakcióból. Ennek eredményeként az ÓUVC jelentős megtérüléssel léphet ki az így immár megerősített vállalkozásokból, amit azután újabb startupok elindítására fordíthat. Az egyetemi befektetőcég tevékenysége hamarosan kiterjedhet más egyetemekről jelentkező, vagy az egyetemi tudásbázist felhasználni kívánó más vállalkozások fejlesztésére, és akár azon túlra is.

Korábban írtuk

Az ÓUVC mögött a Széchenyi Alpok külön erre a célra létrehozott 10 milliárd forintos tőkealapja áll. Ezt a pénzt előre lefektetett üzleti kritériumok teljesítése révén, fokozatosan használhatja fel a befektetőcég.

A pénzügyileg is vállalkozó egyetem koncepciója nem új keletű a világban. Elsősorban Amerikában számos példáját láthatjuk az akadémia és a pénzügyi világ együttműködése nyomán elért sikereknek. A Szilícium-völgyben például az üzleti és technológiai hátterű egyetemek jelentős pénzeket keresnek saját kutatásaik gyakorlati üzleti hasznosításával. Ennek eredményeként többek között még tovább szélesíthetik kutatásaik körét és akár nagyvonalú ösztöndíj programokkal csábíthatják magukhoz a világ legsikeresebb professzorait és legtehetségesebb diákjait.

A hazánkban is meghonosított koncepció révén a Széchenyi Alapok a tulajdonos elvárásaival összhangban nem egyszerűen pénzt ad az egyetemnek, hanem a gyakorlatban is segít az üzleti megvalósításban. „Az ÓUVC-vel olyan céget indítottunk, aminek segítségével az egyetemi kutatási területek elméleti eredményei konkrét piaci értékre válthatók” – tette hozzá Deme Géza.

Az új befektetőcég szeptemberben már meg is kezdi működését – írják.