Fotó: Szijjártó Péter, Facebook
Hirdetés

Ismertette: a svájci faipari cég a beruházással a már meglévő 145 munkahelyet megerősíti és emellé 28 újat hoz létre, továbbá 10 évre vállalja, hogy tevékenységét fenntartja.

Szijjártó Péter elmondta, a beruházással az OSB-lapok (farostlemezek) gyártásának kapacitása mintegy másfélszeresére növekszik. A cég az új kapacitással előállított termékek több mint 70 százalékát nemzetközi piacokon értékesíti, így a magyar gazdaság exportja is növekedni fog.

A miniszter rámutatott arra, hogy a Swiss Krono is hozzájárul a magyar faipar egyre növekedő teljesítményéhez. A magyar faipar az idén az első nyolc hónapban 44 százalékos növekedést ért el, az ágazatban 14 ezren dolgoznak. A faipar teljesítménye is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedése az idei év végére meghaladja az 5,5 százalékot, ami jó hír lesz a gyermeket nevelő családoknak is – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte, Magyarországon 800 svájci tulajdonban lévő vállalat működik, a svájci vállalatok a 11. legnagyobb beruházói közösséget alkotják az országban, több mint 31 ezer magyar munkavállalónak adnak munkát.

Korábban írtuk

A miniszter kijelentette, a magyar-svájci gazdasági együttműködés rendkívül hasznos. A Svájcból Magyarországra irányuló beruházások növekedése magával hozza a két ország közötti kereskedelmi forgalom bővülését is. Az idén a két ország közötti kereskedelmi forgalom 9 százalékkal emelkedett, a magyar export 14 százalékkal nőtt.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy az elmúlt másfél év a világgazdaság fekete korszakának is nevezhető, miközben Magyarországon beruházási rekord volt. Az idén is sorra nyeri Magyarország a beruházásokért folyó nemzetközi versenyeket.

Hangsúlyozta, ennek egyik kulcsa, hogy az Európai Unióban Magyarország nyitotta meg gyakorlatilag elsőként gazdaságát, a leggyorsabban oldotta fel a korlátozó intézkedéseket, ennek alapja pedig a gyors és hatékony oltási program volt.

A kulcs, hogy a jövőben is megnyerje az ország a beruházási versenyeket az, hogy ne kelljen korlátozó intézkedéseket bevezetni, a magyar oltási program továbbra is sikeres legyen – fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter felidézte, hogy kevés hiányzik ahhoz, hogy 6 millió magyar ember legyen beoltva, hétfőn pedig meghaladta az 1 milliót a harmadik oltást megkapott személyek száma.

Martin Brettenthaler, a Swiss Krono Holdig Ag vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vállalatcsoport számára fontos a vásárosnaményi gyár bővítése. Kiemelte, a cégcsoport több mint 50 éve állít elő faipari termékeket, 8 országban 10 telephellyel rendelkeznek, 5 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, éves forgalmuk mintegy 2 milliárd euró.

A vezérigazgató felidézte, hogy öt évvel ezelőtt az egyik legmodernebb európai OSB-lapokat gyártó üzemet hozták létre Vásárosnaményben. A cég sokat fejlődött öt év alatt az innovatív, elkötelezett magyar csapatnak köszönhetően. Céljuk, hogy a bővített telephelyen 2022 decemberében megkezdődjön a gyártás – mondta Martin Brettenthaler.

Tilki Attila (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője megköszönte, hogy a Swiss Krono Vásárosnaményben bővíti termelését, mert nemcsak jelentős foglalkoztató a térségben, hanem társadalmi szerepvállalása is jelentős.

Az országgyűlési képviselő elmondta, a 2008-as gazdasági válság kedvezőtlen hatásására a gyár 2010 végén bezárt, a termelés 2016-ban indult újra köszönhetően annak, hogy a Fidesz-kormány kedvező gazdasági környezetet teremtett.