Hirdetés

A tárcavezető a Meleghy Automotive Hungary Kft. új üzemének alapkőletételén arról számolt be, hogy a német tulajdoni hátterű vállalat a zöldmezős beruházása nyomán autóipari alkatrészeket fog gyártani és összeszerelni a városban, kiszolgálva többek között a BMW-t, a Mercedest és a Volvót.

A nagyjából 9 milliárd forint értékű projektet az állam 1,1 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva 55 új munkahely létrehozásához – tájékoztatott.

Majd üdvözölte, hogy a cég a működése során megújuló energiát fog felhasználni, ami segíti azt, hogy Magyarország a jövőben is a világ azon húsz állama közé tartozhasson, amelyek úgy növelik a gazdasági teljesítményüket, hogy közben csökkentik a károsanyag-kibocsátásukat.

Szijjártó Péter ezután az elmúlt évek válságait, a világgazdasági rend megbomlását érintette, kiemelve, hogy az ukrajnai háború nyomán összeomlott a korábbi növekedési modell, amelynek alapját a fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető keleti energiahordozók kombinációja jelentette.

Korábban írtuk

„Az egyelőre nem világos, hogy ehelyett mi fog következni. Azt viszont látjuk sajnos, hogy vannak, akik abban érdekeltek, hogy a világ újra a blokkosodás felé haladjon. Mi ezt a lehető leghatározottabban ellenezzük, és sokkal inkább az összeköttetések, az együttműködés időszakát szeretnénk látni” – húzta alá.

Ennek kapcsán méltatta a német vállalatok rendkívül fontos szerepét Magyarország gazdaságában, így abban is, hogy minden turbulencia dacára is sikerüljön fenntartani a növekedési pályát.

Rámutatott, hogy továbbra is a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, mintegy hatezer vállalat 300 ezer embernek ad munkát, miközben a kétoldalú kereskedelem volumene tavaly megközelítette, idén pedig minden bizonnyal el is fogja érni a 70 milliárd eurót.

Szavai szerint a német beruházóknak abban is nagy szerepük volt, hogy tavaly a válság ellenére megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja is.

„És hogy az idei évben is ezek a rekordok mind-mind megdőlnek, abban is nagy szerepük van a német vállalatoknak. Mint ahogyan abban is, hogy az idei esztendő az infláció leépítéséről szólt, a következő pedig a gazdaság újraépítéséről fog szólni, és ebben a német vállalatok közreműködésére, hozzájárulására, beruházásaira mind-mind számítunk” – fogalmazott.

A miniszter arról számolt be, hogy a hazai gazdaság gerincoszlopa az autóipar, amelynek részesedése a feldolgozóipari kibocsátásból 30 százalék felett van, termelési értéke pedig tavaly végre meghaladta a régi célkitűzésnek számító 10 ezer milliárd forintot.

„Hogy az idei esztendőben is valószínűleg rekordot fogunk dönteni, ezt mutatja, hogy eddig az autóipar 22 százalékkal nőtt idén” – mondta.

„Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az elmúlt időszakban sok kísérlet történt arra vonatkozólag, hogy a német vállalatokat elbizonytalanítsák abbéli célkitűzéseikben, hogy akkor hozzák-e a beruházásaikat Magyarországra. Azonban jó látni, hogy a német vállalatok nem ülnek fel a propagandának, a politikai zsarolásnak, és egyre-másra hozzák Magyarországra a beruházásaikat” – tette hozzá.